7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeTudástárTudástár - minden érdekességÓriási bejelentés a kutatóktól, döbenet, mire bukkantak Egyiptomban

Óriási bejelentés a kutatóktól, döbenet, mire bukkantak Egyiptomban

Egy templomnál dolgoztak a gyanútlan munkások, amikor valami szokatlanra figyeltek fel.

Szobrai és ábrázolásai a IV. dinasztia korától ismertek. Történetileg az első és egyben legnagyobb – Khephrén fáraó, a második hatalmas gízai piramis építtetője, a IV. dinasztia 4. királyának völgytemploma mellett található. A Nagy Szfinxet, amely mintegy 60 méter hosszú és 20 méter magas, a Félelem Atyjaként is szokás emlegetni. Az egyiptomi régészek feltételezése szerint a Nagy Szfinxnek volt egy nőnemű társa – a Félelem Anyja, amely elpusztult..

Egyiptomi régészek két-emberfejjel ábrázolt szfinxre bukkantak az ország déli, Asszuán városában. Egyébként, a szfinxeket, ahogy a fenti képen is látszik, oroszlántestben, 1 emberi fejjel ábrázolták a dinasztiák.

Mosztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelső Régészeti Tanács vezetője vasárnap közölte, hogy a mészkőből készült szoborra a Kom Ombo templomnál végzet talajvíz-elvezetési munkálatok során találtak rá. Vaziri szerint a szobor valószínűleg a Ptolemaiosz-korból származik.

A Ptolemaiosz-dinasztia mintegy háromszáz éven át, Kr.e 320-től 30-ig uralkodott Egyiptomban – írja az MTI. Az uralkodói hatalom és az erő megtestesülését ábrázoló szfinxszobrok az óbirodalmi IV. dinasztia (Kr.e. 2639-2504) korától ismertek Egyiptomban. A legnagyobb szfinx, a 4500 éves, mintegy 70 méter hosszú és 20 méter magas gízai Nagy Szfinx Khephrén fáraó völgytemploma mellett található a Nílus-völgyében.

Nyáron a karnaki és luxori templomok közötti úton találtak egy több mint négyezer éves szfinxet útépítő munkások.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work