13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldÓriási balhé: Meztelenül zárták börtönbe a háromgyermekes anyát!

Óriási balhé: Meztelenül zárták börtönbe a háromgyermekes anyát!

Bűne annyi volt, hogy részegen dorbézolt az utcán. Ám arra álmában sem számított, hogy ezért letépik róla a ruhát!

Busás kártérítéssel vigasztalódhat az a 44 éves nő, akit először végigtapogattak a rendőrök, majd ahelyett, hogy visszaadták volna a ruháit, lecsukták pucéran.

A szörnyű perceket átélő anyát azután kapták el, hogy kissé felöntött a garatra és botrányosan viselkedett a nyílt utcán.

A The Sun beszámolójából kiderül, hogy az egyenruhások a földre lökték, hátratekerték a kezét, majd azzal fenyegették, hogy letépik róla a ruhát, ha nem viselkedik normálisan. A remegő asszony akkor már meg se mert szólalni, ám a zsaruknak ez sem volt elég!

„Két nő vitt be a cellámba, és egyből vetkőztetni kezdtek. Nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet! A következő pillanatban már pucéran hevertem a padlón. A börtön tele volt férfiakkal, ráadásul a biztonsági kamera mindent rögzített. Iszonyú megalázó volt”

– fakadt ki a nő, akinek végül sikerült kikönyörögnie, hogy legalább egy lepedővel eltakarhassa meztelen testét.

Az éjszaka annyira megviselte, hogy egy hétig dolgozni sem tudott. Bosszúból a bírósághoz fordult, így a meztelen börtönélmény után négymillió forintnyi kártérítés ütötte a markát.

 

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work