7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekOrbán Viktor: Védenünk kell a keresztény hitből kinőtt életformát

Orbán Viktor: Védenünk kell a keresztény hitből kinőtt életformát

A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Nagykátán, a római katolikus Szent György-templom külső felújításáért tartott hálaadó szentmisén.

A kormányfő hangsúlyozta: e törekvéseket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint a nagykátaiaké. A családok gyarapodása, a jövő nemzedékek boldogulása, az élet biztonsága és a nemzeti összetartozás mind olyan értékek, amelyeket csak együtt és a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni, kiteljesíteni – fogalmazott Orbán Viktor.

Kiemelte, a keresztényeknek, különösen a magyaroknak, mindig készen kell állniuk hitük, hazájuk, családjuk megvédésére.

A miniszterelnök felelevenítette, hogy 2003-ban, amikor Nagykátán járt – a Szent György-díjat átvenni –, „hideg szelek fújtak Magyarországon”, úgy tűnt, azok kerekednek fölül, akiknek semmit sem jelent a nemzeti összetartozás és a magyarok ezeréves keresztény öröksége. A nagykátaiak azonban büszkén vállalták a keresztény tanúságtevők örökségét, megmutatták, hogyan kell nehéz időkben is kitartani – mondta.

Nagykáta, 2019. május 17. Orbán Viktor miniszterelnök (első sor, b), Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke (első sor, b2), Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár (első sor, b3) és Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője (első sor, b4) a templom felújításáért tartott hálaadó szentmisén a nagykátai római katolikus templomban 2019. május 17-én. MTI/Szigetváry ZsoltOrbán Viktor miniszterelnök, Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár és Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője a templom felújításáért tartott hálaadó szentmisén a nagykátai római katolikus templomban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Azóta azonban nagyot fordult a világ – folytatta –, 2010-ben „újra győztünk, és amit 2003-ban itt elhatároztunk, azt nagyrészt meg is valósítottuk”.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt, az egyházak pedig sokszor erejükön felül gondoznak idős embereket, és erősítik a közösségeket.

„Fontos, hogy a gazdaságunk erősödjön, fontos, hogy a fiataljaink okosak legyenek és helytálljanak a versenyben, de legalább ilyen fontos, hogy tudják, hova tartoznak, hol az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől” – zárta szavait Orbán Viktor.

Varga Lajos váci segédpüspök szentbeszédében úgy fogalmazott, a templom nem más, mint maga Jézus Krisztus, a megújult templom pedig azt is magában hordozza, hogy „mi is próbáljunk megújulni”, és „lépjünk rá arra az útra, amely Jézus maga”. A keresztény közösség hordozza Jézus üzenetét, ezért a templom a keresztény közösség jelképe – mondta.

A szentmisén átadták az egyházközség képviselő-testülete által alapított Szent György-oklevelet és Szent György-díjat, utóbbit idén Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője kapta, mert munkájával mindig törekszik a keresztény értékek ápolására, megőrzésére, és segítséget nyújt a templomok felújításában. Czerván György megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, majd beszámolt a térségben az elmúlt években történt beruházásokról, köztük nyolc templom felújításáról.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem