13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldOrbán Viktor néppárti vezetőkkel egyeztetett Szófiában

Orbán Viktor néppárti vezetőkkel egyeztetett Szófiában

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki szófiai csúcstalálkozója előtt, az Európai Néppárt (EPP) szerdai tanácskozását követően kétoldalú megbeszéléseken egyeztetett a testvérpártok vezetőivel európai kérdésekről – mondta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek szerdán a bolgár fővárosban.

Kifejtette: a kormányfő találkozott Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel, a Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt vezetőjével.

„Régi barátjával, a Fidesz régi támogatójával” az európai politika aktualitásairól tanácskoztak – tette hozzá.

Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor tárgyalt a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) vezetőjével, Sybrand van Haersma Buma képviselővel, akivel megállapították, hogy hasonlóan gondolkodnak az EU előtt álló kihívásokról, a migrációról és a társadalmi alapértékekről.

„Európa jövője csak a keresztény kultúra megőrzésével képzelhető el” – szögezték le.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint Orbán Viktor tárgyalt Hrisztijan Mickoszkival, a konzervatív macedón VMRO-DPMNE párt vezetőjével is, akivel a Nyugat-Balkán európai integrációjáról beszéltek.

A miniszterelnök megerősítette, hogy Magyarország támogatja Macedónia mielőbbi európai uniós csatlakozását – tette hozzá Havasi Bertalan.

Forrás: MTI, kormany.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek