7.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekOrbán Viktor Miniszterelnökünk: Magyarország bizonyította, hogy európai nemzet - videó

Orbán Viktor Miniszterelnökünk: Magyarország bizonyította, hogy európai nemzet – videó

„Rekordrészvétel mellett, rekordgyőzelmet arattunk” – így értékelte a választási eredményt vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök.

Azt mondta: az emberek három dologgal bízták meg a Fidesz-KDNP-t, hogy megállítsák a bevándorlást, megvédjék a nemzetek Európáját, és hogy megvédjék a keresztény kultúrát. Novák Katalin, a Fidesz alelnöke arról beszélt a Ma Reggelben, hogy ezzel a felhatalmazással még határozottabban tudnak kiállni Európában a magyar érdekek mellett – közölte az M1 Híradója.

Rekordgyőzelemnek nevezte Orbán Viktor a Fidesz-KDNP választási eredményét vasárnap éjjel a kormánypártok eredményváró központjánál mondott beszédében. A miniszterelnök, pártelnök Orbán Viktor köszönetet mondott azoknak, akik úgy döntöttek, hogy Magyarország maradjon magyar ország, Európa pedig maradjon az európaiaké.

Brüsszelben változásra van szükség

A kormányfő azt mondta: kiderült az is, hogy az emberek Magyarországon azt gondolják, Brüsszelben változásra van szükség, olyan vezetők kellenek, akik az európai emberek érdekeit képviselik, akik tisztelik az európai nemzeteket, és akik büszkék a kétezer éves keresztény kultúrára.

Hozzátette: a minden korábbinál magasabb EP-választási részvétellel Magyarország azt is bizonyította, hogy európai nemzet, európai ország, Európában van a helyünk, Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni.

Egyértelmű felhatalmazást kaptak a kormánypártok a választóktól – jelentette ki Novák Katalin az M1-en. A Fidesz alelnöke hozzátette: az eredmény jelzi Európának, Brüsszelnek, sőt még a kritikusainknak is, hogy Magyarországon hisznek az emberek Európában, és határozott véleményünk van arról, hogy Európának milyen irányba kellene tovább mennie.

Nem történt baloldali fordulat az unióban

Az Európai eredményekről szólva hangsúlyozta: nem történt baloldali fordulat az unióban, Magyarországon pedig a baloldal kudarcát hozta a választás.

A magas választási részvétel visszatükrözi, hogy hamisak azok az állítások, amelyek szerint nincs már Európában migrációs válság – mondta Deák Dániel az M1-en. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: az illegális bevándorlás központi kampánytéma volt, és mindenhol mozgósította az embereket Európában és Magyarországon is.

Az ellenzéki szavazók most adtak esélyt más pártoknak, hátha be tudják bizonyítani, hogy sikeresek lesznek – mondta az elemző. Hozzátette: ugyanezt már megtették 2010 környékén is, amikor az LMP-nek és a Jobbiknak szavaztak bizalmat.

mti, kormany

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem