13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldOrbán Viktor Miniszterelnökünk: energiával teli új mozgalmakra van szükség

Orbán Viktor Miniszterelnökünk: energiával teli új mozgalmakra van szükség

A kormányfő egy római konferencián úgy fogalmazott, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők „túléljenek”. Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel „megölik”.

Orbán Viktor

A gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján rendezett pódiumbeszélgetésen.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Magyarország stabil ország, az egyetlen olyan európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás. Arra is kitért: a magyar konzervatív vezetés abban különbözik sok más európai társától, hogy egyrészt a magyarországi kormánypártokon nincs olyan nyomás, hogy alkossanak koalíciót más pártokkal, ugyanis többségük van a parlamentben. Másrészt a médiavilág nem olyan, mint Nyugat-Európában, ahol – mondta – a média 90 százaléka a progresszív liberálisoké és csak 10 százaléka a konzervatívoké. Magyarországon nagyobb az egyensúly – jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki azt mondhatja, amit gondol.

A populizmus vádjára Orbán Viktor úgy reagált: amikor fiatal volt, a populizmus azt jelentette, hogy egy politikus ígér valamit, de nem tudja megvalósítani. De ha egy politikus megígér valamit, és azt végre is hajtja, az nem populizmus, hanem demokrácia – közölte, példaként említve, hogy kormánya 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta 10 év alatt, és most, 9 év után 860 ezer új munkahelynél tartanak.

A liberalizmust bírálva kifejtette: a liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben, a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez, a liberális demokrácia volt – mondta, hangsúlyozva, hogy valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia.

A migrációs krízissel kapcsolatban jelezte, hogy Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs, ezzel teljesen különbözik a nyugat-európai országoktól, ahol a muszlim közösség aránya nő, a keresztény közösség pedig csökken. A liberálisok szerint ez helyes, ők ugyanis nem szeretik a keresztény társadalmat – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez az ő dolguk, de azt kérte, ne akarjanak ráerőltetni Közép-Európára egy ilyen folyamatot. Azt is jelezte ugyanakkor: a migrációs válság lehetőséget teremtett arra, hogy az identitásról beszéljenek, arról, „kik vagyunk”.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök szerint

Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes.

A kormányfő az Európai Unióról szólva kifejtette, hogy ma két eltérő megközelítés létezik Európa felépítésének kérdésében: az egyik alulról szeretné építeni a kontinenst, ami a nemzetek egyfajta együttműködését jelenti; a másik koncepció szerint viszont felülről kell építeni Európát, ami egy föderalista, „birodalomorientált” megközelítés, amelyben nem szerepelnek szuverén államok. A versengés folyamatos e két hozzáállás között, és ez az oka a nyitott vitáknak az európai vezetők között – fűzte hozzá.

A Fidesz európai pártcsaládjáról, az Európai Néppártról (EPP) Orbán Viktor azt mondta: az EPP bármilyen módon szeretne részt venni az EU hatalmi struktúrájában.

És ha ennek az az ára, hogy feladjon bizonyos értékeket, és hogy kompromisszumot kössön a baloldallal, akkor megteszi, lépésről lépésre elveszítve az identitását.

Ha a pártcsalád nem nyit egy új fejezetet – folytatta -, akkor mindig csak a baloldali, liberális irányba fog mozogni, mert többek közt a média és az egyetemek részéről érkező nyomás arra készteti, hogy feladja eredeti ideológiája egyre több elemét. Hozzátette, ő mindenesetre megpróbál egy „ellenforradalmat”.

Közép-Európát illetően azt hangsúlyozta, hogy ma ez Európa legsikeresebb régiója, és amikor Magyarország sikeréről beszél, akkor meg kell említenie a környező országok sikerességét is, így kiemelte például a szlovákokat, a cseheket, a lengyeleket, a horvátokat és a szerbeket, és azt is mondta, hogy mindenhol a régióban – pártcsaládhoz tartozástól függetlenül – politikájuk alapelvét tekintve nemzeti konzervatívok a kormányok.

Köztes kép: MTI/EPA/Filip Singer
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem