5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekOrbán Viktor Miniszterelnök Úr: Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán

Orbán Viktor Miniszterelnök Úr: Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán

Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széchenyi-díjjal kitüntetettek tiszteletére adott vacsorán a Pesti Vigadóban.

A kormányfő köszöntőjében felidézte: amikor miniszterelnökként először kellett összehívnia a Kossuth- és Széchenyi-díjakat odaítélő bizottságot, arra gondolt, hogy honnan vesznek majd elő minden évben újabb 14-15 jelöltet.

Aztán minden évben kiderült, hogy az aggodalom teljesen alaptalan, “mert sosem fogynak el”. És ez mutatja Magyarország valódi erejét – mondta. Oláh György Nobel- és Széchenyi-nagydíjas kémikust idézte, aki szerint “a jövőbe be kell fektetni, és a legjobb befektetés, amelyet egy ország tesz, az a fiatalok nevelése”. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy ezek a szavak egy testamentum súlyával nehezednek ránk.

Hozzátette: sokat köszönhet a márciusban az Egyesült Államokban elhunyt tudósnak. Elmondta, a kétezres évek végén meglátogatta Amerikában a kedden Budapesten eltemetett kémikust, és feltette neki a kérdést: minek köszönheti, hogy ilyen magasra jutott. Oláh György erre azt felelte: “kiváló ellenfeleim voltak”.

Ebből látható – fűzte hozzá a miniszterelnök, hogy “még a szinte megérthetetlen kémiai tudományok tudósa is tud olyan mondatot mondani, aminek egy politikus hasznát veheti”. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar nemzet évszázadokat töltött el más birodalmak “hátsóudvarában”, és olyan jóslat árnyékában, amely azt jövendölte, hogy még a “nyelvünk és emlékünk is elvész”, és “fel fogunk oldódni a körülöttünk élő népek tengerében”.

Amikor pedig a 20. század “ránk virradt, azzal szembesültünk, hogy ez a jóslat valóra is válhat”. Az erőforrásaitól megfosztott és a nagyhatalmak játékszerévé tett, rokontalanul maradt népnek egyetlen lehetősége volt: az, ha bebizonyítja saját életrevalóságát.

Ezt pedig azzal a “hozzáadott értékkel”  bizonyíthatja egy nemzet, amelyet nemzetközi szintű és elismertségű tudományos eredményeivel ér el. “Büszkék vagyunk önökre, akik vállalták, hogy megvalósítják a küldetést, amelyet a herderi jóslat árnyékában még a 21. században is mindannyiunknak viselnie kell” – jelentette ki a miniszterelnök.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work