13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldÖngyilkos merénylők robbantották fel magukat Tunisz belvárosában

Öngyilkos merénylők robbantották fel magukat Tunisz belvárosában

Vélhetően rendőrségi célpontjai voltak annak a két öngyilkos merénylőnek, aki Tunisz belvárosában robbantotta fel magát csütörtökön, a merényletekben belügyi források szerint egy rendőrtiszt meghalt, többen megsebesültek.

Az első merényletet egy rendőrautó közelében követték el, nem messze a francia nagykövetségtől. A tunéziai belügyminisztérium egyik tisztviselője újságíróknak azt mondta, hogy a robbanásban egy rendőrtiszt az életét vesztette, további öt ember – három civil és két rendőr – pedig a belügyminisztérium közleménye szerint megsebesült.

Nem sokkal később egy második merényletet is jelentettek, az al-Arabíjja pánarab televízió értesülései szerint a merénylő a terrorelhárító központ parkolójában robbantotta fel magát. Hatósági források szerint négyen megsebesültek.

Szemtanúk újságíróknak azt mondták, a merénylő be akart törni a központ épületébe, és amikor a rendőrök ezt megakadályozták, felrobbantotta magát.

Az elmúlt években több terrortámadást követtek el Tunéziában. Tavaly októberben egy nő felrobbantotta magát Tunisz belvárosában, a merényletnek azonban nem volt halálos áldozata.

2015 márciusában 22 embert öltek meg fegyveresek a tuniszi Bardo-múzeumban, és ugyanabban az évben 38 embert ölt meg egy merénylő egy szúszai tengerparti nyaralóhelyen. A merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára.

2015 novemberében robbantásos merényletet követtek el Tuniszban az elnöki őrség egyik autóbusza ellen; 13 ember vesztette életét, húszan pedig megsebesültek. A robbantást szintén az Iszlám Állam vállalt magára.

A támadások érzékenyen érintették a Tunézia számára fontos turisztikai szektort. A kormány számos intézkedést hozott a terrorizmus elleni harc jegyében.

A 2015 novemberi támadás óta rendkívüli állapot van érvényben az észak-afrikai országban, legutóbb június elején hosszabbították meg egy hónappal.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem