7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségOltási akcióhét a kórházi oltópontokon: ezeket kell tudni róla!

Oltási akcióhét a kórházi oltópontokon: ezeket kell tudni róla!

Minden fontos információ egy cikkben az oltási akcióhétről! Mutatjuk, a mikort, a holt, a hogyant, és azt is, hogy mit érdemes magával vinni.

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében a kórházak országszerte – Budapesten kiemelten – megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják a még oltatlanokat, és akár a második, harmadik oltást felvenni kívánókat.

Mivel az oltási akcióhéten az oltásra érkezőknek nem kell előzetesen időpontot foglalniuk, időpontra bejelentkezniük, regisztrálniuk, azok is könnyen hozzájuthatnak a vakcinához, akiknek nincs vagy nehézkes az internetelérése, illetve a megadott felületeken nem tudnak csatlakozni az egészségügyi rendszerhez.

Hol és mikor lehet oltatni az oltási akcióhéten?

  • November 22-étől, hétfőtől 28-áig, vasárnapig
  • 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat
  • 7 és 19 óra között.

Egyes megyékben szakrendelőkben is elérhető lesz a vakcina az oltási akcióhéten, e szakrendelőkben kialakított oltópontok nyitvatartása eltérő lehet. Az oltópontokról és nyitvatartásukról a koronavirus.gov.hu-n tájékozódhatnak, letölthető formában pedig itt találják: Oltópontok az oltási akcióhéten!

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Ami még fontos:

  • Hozzájárulási nyilatkozat: ​Hozzájáruló nyilatkozat védőoltáshoz – Kérjük, töltse ki és vigye magával védőoltásra!
  • TAJ-kártyáját, személyi iratait tartsa magánál!

Hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_Hirmagazin.eu

Oltási akcióhét: alapinformációk oltottak számára

Azoknak, akik már korábban regisztráltak a www.eeszt.gov.hu honlapon, továbbra is az időpontfoglalót javasolják, akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni. Ugyanakkor azon a héten időpontfoglalás nélkül is lehet érkezni az oltásra. Ebben az esetben az oltás érkezési sorrendben történik.

Oltási akcióhét: alapinformációk oltatlanok számára

Az oltási akcióhéten azok az oltatlanok is mehetnek a kórházi oltópontokra, akik eddig még nem regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, őket a helyszínen regisztrálják egy formanyomtatvány kitöltésével.

Ötféle vakcina áll rendelkezésre az oltási akcióhéten

A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre:

  1. Pfizer,
  2. Moderna,
  3. AstraZeneca,
  4. Janssen és
  5. Sinopharm.

A vállalatok üzemorvosai is olthatnak

Mint ismeretes, a kormány lehetőséget teremtett a munkáltatók számára, hogy a többi dolgozó védelme érdekében munkafeltételként előírhassák az oltás felvételét.

  • Az érintett, még oltatlan munkavállalók  akár az oltási akcióhéten vagy azon kívül is felvehetik az első oltást.
  • Emellett a nagyobb létszámú munkáltatók  a megyei oltási munkacsoportokon keresztül oltóanyagot is kérhetnek a munkahelyi oltások megszervezéséhez.
  • Az üzemorvosoknak rendelkezésére bocsájtják az igényelt mennyiségű oltóanyagot.

Ajánlott a harmadik oltás felvétele a korábban oltottaknak

Az oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a harmadik oltásukat szeretnék felvenni. Mindenkinek ajánlott a harmadik oltás felvétele, aki elmúlt 18 éves és már több mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta.

A vakcinák folyamatosan elérhetők

A legfontosabb, hogy az oltatlanok vegyék fel mielőbb az oltást, mert a most terjedő delta vírusmutáns rájuk a legveszélyesebb, náluk súlyos megbetegedést képes okozni. A beoltottak kevesebb, mint 1 százaléka betegszik meg, míg ez a szám szakértők szerint tízszeres az oltatlanok esetében. Természetesen az oltási akcióhét előtt és után is fel lehet venni az első oltást. Kérjük, aki teheti, vegye fel minél előbb!

Delta variáns tünetei: ez a 4 eltérő jel, amiről felismerheti, ha fertőzött

A Covid fertőzöttek számának emelkedéséért a delta variánsnak óriási szerepe van: a delta vírus könnyebben megtámadhatja a sejteket és gyorsabban el is szaporodhat. Ezekre a tünetekre figyeljen!

Delta-variáns: áttöréses fertőzés miatt emelkedik a fertőzöttek száma

Meg kell barátkoznunk egy új fogalommal is, amit áttöréses fertőzésnek neveznek, ami annyit jelent, hogy a – tapasztalatok szerint – az oltottak is ugyanannyi vírust hordoznak, mint azok, akik egyáltalán nem kaptak oltást. Vagyis az oltottak is képesek átadni a fertőzést.

Delta variáns – mit tudunk róla?

A vírus indiai variánsát, azaz a delta variánst 2020 októberében azonosították, majd 2021 márciusában jelölték meg kiemelt kockázatúnak. Azóta folyamatosan növekedett az elemzett mintákban a variáns aránya. India mellett a világ több országában is megjelent ez a variáns – többek között már Magyarországon is.

indiai duplamutáns, indiai variáns, indiai mutáció, koronavírusindiai duplamutáns, indiai variáns, indiai mutáció, koronavírus Forrás: Koronavírus vakcináció – szakirodalmi tallózó FB-csoport

A delta variáns a B.1.617 kódot kapta, és könnyen fertőz. A mutáció annál a fehérjénél található, melynek segítségével a vírus bekerül az emberi sejtekbe, nagyon leegyszerűsítve, amellyel a sejtekben található receptorokhoz hozzákapcsolódik. A változásoknak köszönhetően a vírus könnyebben megtámadhatja a sejteket és gyorsabban el is szaporodhat.

Az E484Q segítségével a vírus könnyebben képes „kikerülni” a szervezet immunrendszerét, vagyis nagyobb az esélye arra, hogy elszaporodjon és súlyosabb tüneteket okozzon.

Az L452R pedig a vírus fertőzőképességére van hatással. Korábbi, hasonló mutációval rendelkező vírusvariánsok fertőzőképessége akár 20 százalékkal is nagyobb lehet, mint ezekkel a mutációkkal nem rendelkező variánsoké.

A delta variáns 4 jellemző tünete

Kutatók szerint a delta variáns az eredeti, vuhanitól eltérő tünetekkel jelentkezik. A korábban jól ismert tünetek (pl. a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi négy tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:

  1. kötőhártya-gyulladás (pink eyes): ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti

  2. emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés

  3. hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés

  4. feketegomba-fertőzés

A fektegomba-fertőzésről:

A feketegomba-fertőzés elszíneződhet az orr, látászavar és mellkasi fájdalom alakulhat ki. A „fekete gombaként” is ismert mukormikózis (mucormycosis) fertőzés előfordulása a Covid-19-en átesett páciensek körében csaknem négyszer-ötször olyan magas, mint a világjárvány előtt.

A legnagyobb veszélyt a cukorbetegekre jelenti, valamint azokra, akiket szteroidokkal kezeltek, vagy hosszú időt töltöttek intenzív osztályon.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Kutatók az új variáns a korábban jól ismert tünetek (pl. a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi három tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:

  1. kötőhártya-gyulladás (pink eyes): ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti
  2. emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés
  3. hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés

A feketegomba-fertőzés halálos, ha nem kezelik időben, illetve ha legyengült az immunrendszer.

Véd-e a maszk vagy az oltás az indiai variáns ellen?

A szakemberek szerint nemcsak az egyéni védekezésnek (rendszeres, alapos kézmosás, távolságtartás, védőoltások beadatása, maszkviselés) van kiemelt szerepe, hanem annak is, mennyire hatékonyan tudjuk nemzetközi szinten felvenni a harcot a kórokozóval szemben. Rendkívül fontos például a fertőzések számának minimalizálása, a vírus továbbterjedésének lassítása vagy megállítása (pl. az utazási korlátozásokkal).

Az E484Q arra is hatással lehet, mekkora mértékben nyújt védelmet a korábban megszerzett immunitás (legyen szó akár természetes, korábbi megfertőződésből eredő immunitásról, vagy a vakcina segítségével megszerzettről). Jelenleg is folynak vizsgálatok a már kifejlesztett vakcinák hatékonyságáról a delta variánssal szemben. Valószínűleg a vakcinák adnak némi védelmet, és megvédenek a legsúlyosabb tünetektől – legalábbis az eddigi tapasztalatok ezt erősítik – de ez a védelem alacsonyabb lehet, mint más variánsokkal szemben.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Fontos megismerni és elemezni az új variáns fertőzőképességét, virulenciáját, illetve azokat a mechanizmusokat, melyek ezeket befolyásolják. Kiemelten fontos a kontaktuskutatás, a minták genetikai elemzése, és annak minimalizálása, hogy a vírus tovább terjedhesssen. Könnyen előfordulhat, hogy felül kell vizsgálni a már érvényben lévő COVID-19-megelőzési és -kezelési protokollokat, és a már elfogadott vakcinákat, oltási terveket is át kell alakítani annak megfelelően, hogy az új variáns(ok) ellen is megfelelő védelmet nyújthassanak.

Források:

https://www.india.com/health/coronavirus-new-symptoms-second-wave-brings-3-new-signs-of-covid-19-that-must-not-be-taken-lightly-4564284/

https://medicalxpress.com/news/2021-04-india-covid-surge-variant.html

https://medicalxpress.com/news/2021-04-coronavirus-variant-india-covid-response.html

https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMc2100362?query=featured_home

https://www.india.com/news/india/triple-mutant-appearing-in-indias-virus-variant-what-it-means-4601646/

https://www.bbc.com/news/world-asia-india-56517495

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/indiai-varians-ez-a-feketegomba-fertozes-3-ijeszto-tunete/268gk3j

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/delta-varians-tunetei-ez-a-4-eltero-jel-amirol-felismerheti-ha-fertozott/284dxml

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner