Hirmagazin.eu
Főoldal » Olimpiai bajnok lett a pályamunkást gázoló BMX-s
Sporthirek

Olimpiai bajnok lett a pályamunkást gázoló BMX-s

Tokió – Horrorbukások tarkították a tokiói olimpiai BMX-küzdelmeit. A férfiaknál a címvédő amerikai Connor Fields esett hatalmasat, mentővel kellett elszállítani a pályáról.

Az elődöntő harmadik futamában egy ugrató után úgy érkezett, hogy bringája első kereke érintette az előtte haladó hátsó gumiját, Fields pedig fejjel előre a földbe csapódott. Egyes hírek szerint a 28 éves sportoló az eszméletét is elvesztette. A csípőjét fájlaló Fieldset a baleset helyszínéről hordággyal vitték el, majd kórházba szállították.

Még több sporthír!

– Connor már jobban van, de a további vizsgálatok miatt kórházban marad egy ideig – közölte az amerikai csapat orvosa.

A női elődöntőben is akadt egy nagy bukás, ott az ausztrál Saya Sakakibarát kellett ápolásban részesíteni az esését követően. Az Ausztrál Olimpiai Bizottság beszámolója szerint Sakakibara agyrázkódás tüneteit mutatta, ezért elővigyázatosságból 24 órás megfigyelésre bent tartják őt is a kórházban.

Niek Kimmann megütötte a térdét, mikor elütött egy pályamunkást, pár nappal később övé lett az arany / Fotó: GRABBNiek Kimmann megütötte a térdét, mikor elütött egy pályamunkást, pár nappal később övé lett az arany / Fotó: GRABB

Még több sporthír!

Érdekesség, hogy a férfiaknál aranyat szerző Niek Kimmann is esett, igaz, ő néhány nappal korábban, amikor elgázolt egy pályamunkást. A jelek szerint az ott szerzett térdsérülését kiheverte.

blikk

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Csökkentik F1-es pilóták elszabadult fizetését?

Géza

Elhunyt Vándor Kálmán aranytollas sportújságíró

Edit

Hatalmas bravúr: Márton Anna megnyerte a budapesti kard világkupát, Szilágyi Áron ezüstérmet szerzett – fotók.. – Gratulálunk versenyzőinknek és köszönjük!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!