18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTartalomArborétumNyugat-Magyarországi Egyetem Botani

Nyugat-Magyarországi Egyetem Botani

Az első világháború után a Selmecbányáról menekülő Akadémiát 1918/19- telén Sopron városa fogadta be, ahol a Honvéd Főreáliskola épületét és területét 1922-ben kapta meg.

Azon a területen, ahol ma a régi (alsó) Botanikus Kert van, 1897/98-ban épültek fel a Honvéd Főreáliskola épületei Alpár Ignác tervei alapján. A katonai iskola területét a kor szokásainak megfelelően a kastélyparkokhoz hasonlóan, arborétumszerűen fásították be. (Liszkay József iskolaparancsnok és Lakó István kerttervező kertész vezetésével.) Az idős fák (platánok, vadgesztenyék, hársak, juharok, stb.) ebből a telepítésből származnak. A park változatos, szemléltető táblákkal ellátott növényállománnyal rendelkezett.

A park erdészeti Botanikus Kertté való átalakítása 1926-ban kezdődött meg, a Növénytani Tanszék vezetőjének, Fehér Dániel tervei alapján. Az új telepítéseket növényrendszertani alapon Wettstein bécsi professzor rendszertana szerint végezték, a meglévő arborétum adottságaihoz alkalmazkodva.

A Botanikus Kert célját a következőkben jelölték meg:

– hallgatók oktatását lehetővé tenni és megkönnyíteni;
– élettani és származástani kísérleteket végezni;
– honi és külföldi fafajokat tenyészteni ill. nemesíteni és terjeszteni;
– bemutatni a magyar erdőflórát az erdészeti fő-, és aljnövényzettel együtt, hogy ezáltal a magyar erdők növényzete minél teljesebben szemlélhető legyen;
– szolgáljon esztétikai keretül az intézménynek.

A kert azóta többször bővült (1959-ben és 1964-ben), így a Botanikus Kert jelenlegi területe 17,2 ha, mely három részre osztható a régi (alsó) botanikus kertre, a felső Panoráma úti kertre, és a Kollégiumok udvarán lévő kertre

Forrás: http://www.nyme.hu/index.php?id=4342&L=http%3A%2F%2Fsahel55.com%2Farticles%2Fomaduro%2Fkimumid%2F

Cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Tel: +36 (99) 518-184
E-mail:
Web: www.nyme.hu

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work