8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldNyomoznak Romániában Soros embere, Frans Timmermans ellen

Nyomoznak Romániában Soros embere, Frans Timmermans ellen

Az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást indított az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos, Frans Timmermans ellen Romániában.

 

A vádak alapján az európai szocialisták (PES) csúcsjelöltje meghamisíthatta az EB által készített, a román igazságszolgáltatás reformját nyomon követő Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus (MCV) 2018-ra vonatkozó jelentését.

Az Európai Bizottság november 13-án hozta nyilvánosságra a román igazságügy helyzetéről szóló, 2018-as jelentését.

Akkor a romániai Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) plénuma úgy reagálta rá, hogy a jelentés ténybeli tévedéseket tartalmaz, például azt, hogy a CSM nyomást gyakorolt a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékre (a legfelsőbb bíróság romániai megfelelője, Magyarországon Kúria).

Viorica Dăncilă kormányfő szerint pedigolyan ajánlásokat tartalmaz, amelyek megszegnek a parlament által megszavazott és az alkotmánybíróság által érvényesnek tekintett törvényeket, ami az ország szuverenitásának megsértését jelenti, és áthágja az Európai Unió alapszerződését.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem