11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNyomozás szexuális erőszak gyanúja miatt: vállal minden vizsgálatot a két sportoló

Nyomozás szexuális erőszak gyanúja miatt: vállal minden vizsgálatot a két sportoló

Magyarország — Felgyorsultak az események a Blikk pénteki cikke után, amelyben egy megdöbbentő feljelentésről számoltunk be.

Információink szerint ebben az szerepel, hogy két ismert sportoló hónapokon keresztül folytathatott szexuális kapcsolatot egy akkor mindössze 11 éves kislánnyal. A kiskorú gyermek jelenleg 13 esztendős.

A hét végén beszéltünk az egyik feljelentett sportoló ügyvédjével, aki elmondta, ügyfele mindenben a hatóság rendelkezésére áll.

Nyomozás szexuális erőszak gyanúja miatt vállal minden vizsgálatot a két sportoló 1
Dr.Hegedűs szerint ügyfele ártatlan /Fotó: Fuszek Gábor

– Ügyfelemmindenben ártatlan, és áll minden vizsgálat elé – nyilatkozta lapunknak dr. Hegedűs László, a sportoló ügyvédje.

A másik sportolót képviselő dr. Gatter László a Zoom.hu internetes oldalnak hasonlóan nyilatkozott: meggyőződése, hogy védence nem követte el azt, amit a feljelentésben állítanak róla. A két férfi mellett ismert személyiségek is kiálltak, mondván, nem tudják róluk elképzelni a feljelentésben leírt állításokat. Maguk az érintettek egy Facebook-posztban megköszönték, hogy többen kiálltak mellettük, s abban bíznak, hogy gyorsan kiderül az igazság.

Nyomozás szexuális erőszak gyanúja miatt vállal minden vizsgálatot a két sportoló 2
Dr.Gatter a másik sztárt képviseli

Úgy tudjuk, a rendőrség kiemelten kezeli az esetet, lapunknak adott válaszuk szerint azt az illetékes megyei kapitányság „szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított nyomozásban vizsgálja”. A héten pszichológus és orvos is megvizsgálja a kislányt. Amennyiben ez alapján az derül ki, hogy a kislány igazat mond, sor kerülhet a két sportoló meghallgatására. Majd szakértői vizsgálat indulhat, amely alatt az érintettek (a kislány és a két sportoló) közösen számolhatnak be az álláspontjukról. A két sportolót hazugságvizsgálatnak is alávethetik, ami nem kötelező, így csak a beleegyezésükkel történhet meg. A kislány ügyvédje, a feljelentést jegyző dr. Gerencsér András legközelebb majd csak a pszichológiai és az orvosi vizsgálat eredményének ismeretében kíván nyilatkozni.

Ezt mondja a törvény

A hatályos törvény szerint, ha a feljelentésben foglaltak igaznak bizonyulnak, a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ebben az életkorban mindegy, erőszakkal vagy az áldozat beleegyezésével létesítettek-e vele szexuális kapcsolatot, mivel a lány 11 éves korában mindenképpen a 14 éves beleegyezési korhatár alatt volt.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work