13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNyomoz a rendőrség egy mosonmagyaróvári jobbikos bizottsági tag ellen

Nyomoz a rendőrség egy mosonmagyaróvári jobbikos bizottsági tag ellen

rendorauto2
Forrás: MTI | 2015. 02. 06. 20:19:42

Az Indexnek a Jobbik megyei elnöke elismerte, hogy a bántalmazó az önkormányzat egyik bizottságának a párt által delegált külső tagja. Az MSZP pénteken felszólította a Jobbikot, hogy hívja vissza bizottsági tagját.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek pénteken azt erősítette meg, hogy súlyos testi sértés miatt eljárást indítottak egy mosonmagyaróvári férfi ellen.

Takács József elmondta, hogy a gyanúsított hólapátolás közben szóváltásba keveredett szomszédjával január 30-án este, majd hólapáttal többször fejen ütötte a sértettet, aki a földre került, ennek ellenére tovább bántalmazta. Egy másik szomszéd lépett közbe, aki hívta a mentőket és a rendőrséget. A sértett többszörös törést, köztük járomcsonttörést szenvedett.

Az Index hírportál információi szerint a bántalmazó Manczal Szilveszter, aki a mosonmagyaróvári önkormányzat pénzügyi és igazgatási bizottságának jobbikos külső tagja. Ezt megerősítette a portálnak pénteken Magyar Zoltán, a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is. Azt mondta: egy tizennyolc éve húzódó konfliktusról van szó, és Manczal Szilveszternél „elpattant a húr”, de már nagyon megbánta, és sajnálja a történteket.

A politikus lemond külső képviselői tagságáról, mert nem szeretné, hogy a Jobbikkal összefüggésbe hozzák az esetet – olvasható az Indexen.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében arra szólította fel a Jobbikot, hogy hívja vissza bizottsági tagját, és kérjen bocsánatot a mosonmagyaróvári emberektől, amiért ilyen embert delegált a város önkormányzatába. A párt közleményében az áll: valljon színt a Jobbik, hány hasonló „aljas képességű” embert rejtegetnek tagjaik között.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem