17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságNyolcvanmilliárdos bértámogatási programot indít a kormány

Nyolcvanmilliárdos bértámogatási programot indít a kormány

Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti

– jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.

Elmondta: a 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól, a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása.

A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program – emelte ki Bodó Sándor.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében induló, a munkahelyteremtést segítő program jó lehetőséget nyújt azokban a szektorokban, amelyeket a veszélyhelyzeti intézkedések hátrányosan érintettek és kénytelenek voltak munkavállalókat elbocsátani.

Címlapkép: Getty Images

infostart, portfolio, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work