Megdöntöttem a gép orrát, és elkezdtem zuhanni. Közben éreztem már az elhatalmasodó oxigénhiány tüneteit, elhomályosult a látásom, és lelassult a gondolkodásom, közel kerültem az eszméletvesztéshez.

Liszkai Gyula balján a „bűnös” sisak. FORRÁS: KONCZ MÁRTON – ORIGO

EGY PILLANATRA MÉG ÁTVILLANT AZ AGYAMON, HOGY ELÉRKEZETT A VÉG, MAJD HIRTELEN ELSÖTÉTÜLT ELŐTTEM A VILÁG,

elájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy furcsán derengő lapos szürke folt van előttem, egy felhőfoszlány. A még mindig meredeken zuhanó gépem áttörte a felhőt, és ekkor hirtelen Debrecen esti fényei ragyogtak fel alattam. A 21-es egyenesen a belváros kellős közepe felé zuhant.

A 21-es egyenesen a belváros szíve felé zuhant. FORRÁS: KONCZ MÁRTON – ORIGO

MEGRAGADTAM A BOTKORMÁNYT, ÉS HÚZTAM, AHOGY CSAK TUDTAM.

Néhány szörnyű másodperc következett, majd nagyjából kétszáz méterrel a város felett végül sikerült kivennem a gépet a zuhanásból. Hát, ilyen súlyos galibát okozott a rosszul rögzített sisak.

Meddig szolgált a légierőnél, és utána hogyan alakult a további repülős karrierje? Ha jól tudom, a Kilimandzsáró közelében is akadt valami repülős afférja.

Amikor a légierőnél befejeztem a kereken húsz évig tartó szolgálatomat, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHSZ) főpilótája, illetve egy évig a repülőfőnöke lettem.

A rendszerváltás előtt ez volt az egyetlen olyan szervezet, ahol nem hivatásos pilótaképzés folyt. A rendszerváltozás után kisgépes oktatóként dolgoztam tovább, és az oktatói pályafutásom alatt több száz pilótát képeztem ki.

A veterán vadászpilóta több száz növendéket képezett ki. FORRÁS: ELTER TAMÁS

Van olyan tanítványom, akinek a fia is az én kezeim között vált pilótává, a növendékeim közül pedig ma is sokan aktívak, szép számmal akadnak köztük hivatásosok, akik közül jó néhányan kapitányokként szolgálnak a különböző nagy légitársaságoknál, szerte a világban.

IGEN, VALÓBAN, A KILIMANDZSÁRÓHOZ IS SIKERÜLT ELJUTNOM, KÜLÖNÖSEN KALANDOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.

Egyszer egy kétmotoros Piper Seneca gépet kellett megbízásból Szegedről Tanzániába repülnöm.

Kétmotoros Piper Seneca túragép. FORRÁS: ELTER TAMÁS

A Seneca nem nagy hatótávolságú túragép, ezért a hosszú utat köztes leszállókkal, Szegedről Isztanbul, Rodosz, Kairó, Kartúm és az ugandai Entebbe érintésével kellett lerepülni a kelet-afrikai Tanzániáig. Amikor felszálltunk Entebbe repülőteréről, ahol 1977-ben az elhíresült és meg is filmesített túszdráma is történt, úgy tűnt, sima utunk lesz a célállomásig.

Kereken húsz évig szolgált vadászpilótaként, összesen több mint 12 ezer repült órát szerzett. FORRÁS: ELTER TAMÁS

Amikor megérkeztünk Kenya légterébe, mint a gép kapitánya, előírás szerint bejelentkeztem a kenyai légi irányításnál. A kenyaiak felszólítottak, hogy azonosítsam a gépet, és olvassam be a légtér átrepülési engedélyszámát.

A kenyaiak lelövéssel fenyegettek meg bennünket. FORRÁS: KONCZ MÁRTON – ORIGO

Ezután egyre kellemetlenebbé, ellenségesebbé vált a párbeszéd, mert a kenyai légi irányítás szerint nem volt érvényes átrepülési engedélyünk, ezért felszólítottak a landolásra. Próbáltam tisztázni a helyzetet, és persze, közben tovább repültünk. Ekkor egy nagyon nyers, ellentmondást nem tűrő utasítás érkezett a fedélzetre:

KÖZÖLTÉK, HA NEM KEZDEM MEG AZONNAL A SÜLLYEDÉST A KILIMANDZSÁRÓ MELLETT FEKVŐ REPTÉRRE, A KENYAI LÉGIERŐ LELÖVI A GÉPÜNKET.

Ezt az utasítást illett komolyan venni, ezért az utunkat megszakítva landoltam a kijelölt reptéren, közvetlenül a fenséges egyenlítői rétegvulkán, a Kilimandzsáró tövében.

Illett komolyan venni, amivel megfenyegettek bennünket. FORRÁS: ELTER TAMÁS

A helyzetet itt sem sikerült tisztázni, a reptér főnöke pedig közölte, hogy a legközelebbi városból már el is indultak a rendőrök, hogy légtérsértés, légi jármű jogtalan birtoklása és más bűncselekmények elkövetése miatt letartóztassanak.

VAKARTUK A FEJÜNKET, HOGY MITÉVŐK LEGYÜNK, MERT NEM TŰNT TÚL VONZÓ LEHETŐSÉGNEK, HOGY EGY KENYAI BÖRTÖNBE KERÜLJÜNK.

Miután végigdübörgött a betonon, a Delfin felemelkedett, és pár másodperc múlva már csak apró pontnak látszott. FORRÁS: KONCZ MÁRTON – ORIGO

Amíg az elfogásunkra kiérkező rendőrökre vártunk, egy elegáns business gép landolt mellettünk. Szóba elegyedtünk velük, és egy rendkívül szimpatikus, befolyásosnak tűnő úr azonnal felajánlotta a segítségét. Neki köszönhetően sikerült felvennem a kapcsolatot a nairobi magyar konzullal, aki példás gyorsasággal intézkedett.

Harminchat év után Liszkai Gyula nyá. repülő-alezredes ismét felszállásra készül az L-29 kiképző vadászgép cockpitjében. FORRÁS: ELTER TAMÁS

Nem sokkal a konzullal történt telefonbeszélgetésem után megjelent a repülőtér főnöke,

ÉS KÖZÖLTE, HOGY FELSŐBB UTASÍTÁSRA VISSZAPARANCSOLTÁK A RENDŐRÖKET,

de a helyzet tisztázásáig nem szállhatunk fel. Így még három napot a Kilimandzsárónál időztünk, majd e kitérő után végül sikeresen landoltunk Tanzániában.

Milyen érzés volt ismét, ha nem is egy MiG-21, de mégis csak egy kiképző vadászgép, az L-29 Delfin botkormánya mögé ülni, és hogyan viselte a műrepülő figurákat?

Leírhatatlanul csodálatos érzés volt megint vadászgéppel repülni, 36 év elteltével. Tökéletesen sikerült a meglepetés, ami nagyon meghatott.

A sikeresen végrehajtott műrepülés után az L-29 Delfin a tököli betonon landolt, fedélzetén Szakács Gábor gépparancsnokkal és a nyolcvanéves Liszkai Gyula nyá. repülő-alezredessel. FORRÁS: KONCZ MÁRTON – ORIGO

Élveztem az alap műrepülő figurákat, amit „Szaki”, a gépparancsnok professzionális módon hajtott végre. Noha az idén befejeztem az oktatást, de remélem, hogy még sokat fogok repülni, hiszen a levegő és a repülés az életem.