3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldNyitott és kiegyensúlyozott politikára lehet számítani Ursula von der Leyentől

Nyitott és kiegyensúlyozott politikára lehet számítani Ursula von der Leyentől

Juthat-e nyugvópontra a migrációról szóló vita az Európai Unióban? Hogyan alakul a V4-ek szerepe az európai parlamenti választások után védelmi szempontból?

– ezekre a kérdésekre keresték a választ szakértők a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Halkó Petra, a Századvég elemzője szerint reményekkel kecsegtet az új Európai Bizottság (EB) elnökének, Ursula von der Leyennek a megválasztása, azonban nem szabad nagyon előreszaladni, mindenképpen meg kell várni, hogy valójában mi fog történni, hogyan fog politizálni Von der Leyen.

Az eddigi nyilatkozatai bizakodásra adnak okot, hiszen azokból következtetni lehet arra, hogy a kiegyensúlyozottságra törekszik, és ezek alapján arra lehet következtetni, hogy a jövőbeli lépéseit meghatározza, hogy megpróbál minden oldal igényeire nyitott lenni.

A visegrádi együttműködésben részt vevő országok felé is tett egy gesztust, amikor azt mondta, hogy tervei között szerepel, sőt fontos szerepet játszik, hogy megszüntesse azt az állapotot, miszerint az EU-n belül vannak, akik „egyenlőbbek az egyenlőbbeknél”. Ezenkívül célja, hogy minden tagállamot ugyanolyan mércével mérjen, és

lehetőséget adjon arra mindenkinek, hogy véleményét kinyilváníthassa.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy Von der Leyen hozzáállása azért is más, mint az előző elnök, Jean-Claude Junckeré, mert Junckerrel ellentétben az új vezető német, nem pedig luxemburgi, így teljesen más a világképe.

Halkó Petra hozzátette, Ursula von der Leyen nézetei hasonlók Helmut Kohl, egykori német kancellár utolsó röpiratában leírtakhoz, miszerint Németországnak rendkívül oda kell figyelnie arra, hogy – habár egy egyesült Európa létrehozását szeretné – a kelet-közép-európai államok véleménye sem mellékes, és ne úgy töltsön be domináns szerepet Európában, hogy nem figyel mások a hangjára.

A visegrádi országok gazdasági és politikai súlya is növekedett az elmúlt években. Ez azért következhetett be, mert bebizonyították, hogy lehet közös nevezőt találni olyan kulcskérdésekben, mint például

a migráció, a biztonságpolitika, a gazdasági kérdések.

Nagy eséllyel folytatódik az a tendencia, hogy a visegrádi négyek befolyásolni tudnak majd olyan fajsúlyú dolgokat az Európai Unióban, mint amilyen az európai bizottsági elnök megválasztása – fejezte be Halkó Petra.

szerző: hirado.hu
forrás: Kossuth Rádió

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work