7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágNyíllal átlőtt fejjel úszkál egy vadkacsa Szentendrén :(

Nyíllal átlőtt fejjel úszkál egy vadkacsa Szentendrén :(

Egy másiknak pedig az oldalából áll ki nyílvessző. Szörnyen néznek ki, de nem műtik meg őket, mert így is jól érzik magukat.

Nyíllal átlőtt fejjel úszkál egy vadkacsa Szentendrén

A Szentendrén élők tavasszal látták először a szerencsétlenül járt, meglőtt madarakat. Mostanság egy vadkacsa úszkál – szerencsére jó állapotban – a vízparton.

Akik látták a nyakán teljesen keresztülfúródott lövedékkel együtt az állatot, azoknak első reakciója az volt, hogy be kéne fogni a szerencsétlent és kiszedni belőle a lövedéket.

Ám a szakemberek óva intenek mindenkit a beavatkozástól. A madár láthatóan jól van, eszik, mozog, repül, megtanult együtt élni a szörnyű látványt nyújtó nyíllal.

A felháborodott helyiek nevében a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület tagja a hatóságoknál is jelezték az esetet, és a rendőrségen is feljelentést tettek.

Kubatovics Áron és civil társai a madár befogásán is gondolkodtak, de mint mondta, az állatvédők lebeszélték őket:

Befogás közben pánikba eshetnek, és mélyebbre is lökhetik a vesszőt, ahol gondot okozna. Ha pedig kiszakad, akkor meg elvérezhetnek a madarak. Ameddig nem látszódik, hogy bajuk lenne a madaraknak, békén kell őket hagyni, mert félő, hogy a végén pont a nagy megmentésbe pusztulnak bele.Az átlőtt madár megmentésének lehetőségéről 444.hu is írt. Kérdésükre a Magyar Madártani Egyesület szóvivője elmondta, hogy tudnak az esetről. Ők sem javasolják a madár befogását, mert „bármit tennének, az nagyon nagy eséllyel megölné az állatot, de minimum rontana az egyébként tökéletes lelki-egészségi állapotán”. A nyíl a jelek szerint nem ért létfontosságú szervet. Ha bármi baja lett volna, akkor télen 3, nyáron 5 napon belül éhen halt volna. Ám szerencsére jól van…

Befogni is reménytelen, mert több kárt okozna benne. Altatólövedékkel pedig egy ekkora méretű madarat nem lehet elkábítani, mert a szert tartalmazó lövedék nagyobb bajt csinálna, ha azt mégis kibírná, akkor meg az elkábuló madár sodródhatna veszélybe. Jobb tehát békén hagyni és remélni, hogy hasonló eset már nem fordul elő.

Nyíllal átlőtt fejjel úszkál egy vadkacsa Szentendrén

A szakemberek véleményét Kubatovics Áron foglalta össze a Facebook-on:• A meglőtt madarak életerősek, mozognak, esznek, párzanak. Nagyon csúnyán néznek ki a belőlük kilógó nyílvesszők — egyiküknek a nyakából lóg ki, a másikból a mellizmából —, de nincs életveszély. Kitépni nem próbálják.

• Befogásuk ugyanakkor kockázatos, mert befogás közben pánikba eshetnek, és vagy pont olyan helyre, mélyebbre lökik a vesszőt, ahol gondot okozna, vagy kiszakadna, akkor meg elvérezhetnek a madarak.

• A jó hír egyébként, hogy nem szakállasak a nyílvesszők, hanem fúvócsőből származók, ezért idővel ki tudnak/fognak lökődni a madarakból.

• Tehát, ameddig nem látszódik, hogy bajuk lenne a madaraknak, békén kell őket hagyni, mert félő, hogy a végén pont a nagy megmentésbe pusztulnak bele. Még akkor is békén kell hagyni őket, ha a saját lelkünk megnyugtatása miatt oly’ nehezünkre esik is látszólag nem csinálni semmit.

Addig tehát két dolgot kéne tenni, amíg megtörténik a kilökődés:

• Figyelni őket: akkor kell mégiscsak lépni, ha az látszódik, hogy legyengülnek, ha nem esznek, elkezdenek bicegni, nem mozogni, vagy ki akarják tépni magukból a fúvócsövet.

• És figyelni a környezetünkre, hogy ki lehetett az az idióta állatkínzó, aki kedvtelésből meglőtte őket, mert egy ilyen fúvócső az emberre is veszélyes. Továbbá, aki egyszer jó ötletnek tartotta vadkacsákra lődözni vele, az legközelebb majd kutyákra, cicákra fog lődözni.

Nyíllal átlőtt fejjel úszkál egy vadkacsa Szentendrén

Egy másik meglőtt kacsa

Fotók: Facebook

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem