7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekNyeregbe pattant hazánk legfiatalabb polgárőre

Nyeregbe pattant hazánk legfiatalabb polgárőre

lovaspolgaror

Négyre emelkedett a Békéscsabai Fényesi Tanyák Polgárőrség lovas polgárőreinek száma. A 18 éves Uhrin Ágnes szombaton csatlakozott hivatalosan is a szervezethez. A különleges csapat tagjai olyan helyekre is eljutnak, amiket gépkocsival nehezen vagy egyáltalán nem lehetne megközelíteni.

— Hat éves korom óta lovagolok, és két éve vetődött fel először, hogy Nógrádi Csilla barátnőmmel közösen lovas polgárőrök legyünk. Én akkor még túl fiatal voltam, így nem lehettem a polgárőr. Most azonban a tizennyolcadik születésnapom apropóján már nem volt akadálya, hogy csatlakozzak a szervezethez — nyilatkozta lapunknak Uhrin Ágnes, aki a Szent-Györgyi Albert Gimnázium rendészeti osztályának tanulója, és a jövőjét is rendőrként, esetleg stílszerűen lovas rendőrként képzeli el.

— A polgárőrszolgálattal a kellemeset is összeköthetem a hasznossal. Egyrészt, nagyon szeretem ezt a foglalatosságot, másrészt pedig örülök, hogy segíthetek, hogy én is tehetek a Fényesi Tanyák biztonságáért — tette hozzá Ágnes, aki egyébként jelenleg hazánk legfiatalabb lovas polgárőre. Mint elárulta, elsősorban hétvégéken és tanszünetben járja majd a vidéket társaival.

A kezdeményezés részeként egyébként először Nógrádi Csilla és Galbicsek Nóra látott el szolgálatot a békéscsabai településrészen, majd a két hölgyhöz csatlakozott Takács Tibor. A trió pedig most „kvartetté” bővült.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Vannak időszakok, amikor bizonyos helyek csak nehezen közelíthetők meg gépkocsival, gyalogosan pedig csak lassan és körülményesen — nyilatkozta lapunknak Nógrádi Csilla. — Itt jövünk mi a képbe, hiszen a lovak segítségével rengeteg ilyen területre eljuthatunk.

A fiatal lovas polgárőr nem titkolta, hogy elsősorban a bűnmegelőzésben van komoly szerepük. Nem egy alkalommal megtörtént már, hogy üresen maradt tanyák körül ismeretlen fiatalok tűntek fel, amikor azonban meglátták őket lovon, polgárőr egyenruhában közeledni, hirtelen odébb álltak.

— Nem állíthatjuk, hogy rosszban sántikáltak, de az egyértelműnek tűnik, hogy a jelenlétünk visszatartó erővel bír — ecsetelte Nógrádi Csilla, aki egyébként a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium képzőművész tanára. Mint megtudtuk, a környéken élők is örömmel fogadják őket. Készülnek a látogatásukra, még a lovakat a várják némi meglepetés ínyencséggel.

— Természetes, hogy ha bármiben segíthetünk, azt meg is tesszük értük — hangsúlyozta.

Nádudvari Lajos, a Békéscsabai Fényesi Tanyák Polgárőrség Közhasznú Szervezet elnöke kiemelte, szervezetük működésének megkezdése óta nem volt szükség rendőri beavatkozásra a területen.

— Bízunk benne, hogy mindez folyamatos közterületi jelenlétünknek is köszönhető, ami visszatartó erővel bír. Látjuk, hogy van értelme annak, amit csinálunk — hangsúlyozta. — Munkánkba jól illeszkedik a lovas szolgálat is, nagyon örültünk, amikor a kezdeményezéssel is kiegészült a tevékenységi körünk. Az pedig, hogy tovább bővült a csapat, csak erősíti céljaink megvalósítását.

Fényes környékén egyébként számos tanya található, amelyek közül többet csak nehezen lehet megközelíteni autóval, emellett hobbikertek sorát is kialakították az elmúlt évtizedekben.

Forrás: beol; Képek: Google;

Most népszerű

Hasonló hírek