Hirmagazin.eu
Főoldal » Nurmagomedov mégis visszatér egy bunyóra?
Sporthirek

Nurmagomedov mégis visszatér egy bunyóra?

Habib Nurmagomedov legutóbbi mérkőzése biztosan kiemelt helyet kap majd a legnagyobb ketrecharcos szervezet, a UFC legendás összecsapásai között és nem is feltétlen azért, ahogy a dagesztáni elintézte ellenfelét, Justin Gaethjét. Sokkal inkább, ami utána történt, a 32 éves Nurmagomedov ugyanis bejelentette, hogy itt a vége.

Édesapja, Abdulmanap Nurmagomedov, aki az edzője is volt, koronavírus következtében meghalt a nyáron 57 évesen. Habib Nurmagomedov pedig győzelme után elmondta, ígéretet tett az édesanyjának, hogy nem folytatja, így többet nem látjuk a ketrecben.

Most viszont Dana White, a UFC főnöke azt mondta, könnyen lehet, hogy egy mérkőzést még bevállal a dagesztáni.

„Ezt még senkinek nem mondtam el. Habib és én beszélgettünk… Elképesztő érzelmeken ment keresztül azon az estén. Szerintem rá fog menni a 30-0-s mérlegre. Nem vonul még vissza. Az apja azt akarta, hogy elérje a 30-0-át. Azt hiszem, az ő tiszteletére megpróbálja” – mondta Dana White a CBS-nek.

Nurmagomedov 2008-ban vívta az első MMA-meccsét, már az első menetben nyert és azóta sem talált legyőzőre, így jelenleg 29-0-s mérlege van.

A UFC könnyűsúlyú övét három alkalommal védte meg, először Conor McGregor, majd Dustin Poirier és legutóbb Gaethje ellen.

Kiemelt kép: Getty Images/UFC / Sputnik via AFP

24

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Megtartani a lendületet

Edit

Cél a továbbjutás, Csernus doki mindent bevet a kézi vb-n

Mazsi

Gólgazdag meccsen győzött az FTC, negyedszer sem nyert Honvéd

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------