12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőKultúraNovember 6-án élő adásokkal folytatódik a Fölszállott a páva

November 6-án élő adásokkal folytatódik a Fölszállott a páva

forrás: MTI

A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a közmédiában.

A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc zenész lesz, tagja pedig Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

kultúra Fölszállott a páva
Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes táncosai a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Hagyományok Háza a Fölszállott a páva című televíziós népzenei televíziós vetélkedőjének sajtótájékoztatóján a Művészetek Palotájában. MTI-fotó: Bruzák Noémi

Ezúttal is négy kategóriában állnak színpadra a versenyzők: a közönség énekes szólistákat és énekegyütteseket, hangszeres szólistákat és zenekarokat, szóló és páros táncosokat, valamint néptáncegyütteseket láthat-hallhat.

Az elődöntőkbe továbbjutott 48 produkció tagjai júliusban, a Balaton partján ismerkedhettek egymással, a zsűrivel, a felkészítőkkel és a stábbal. Az együtt töltött napokat bemutató dokumentumfilm október 30-án látható a Duna televízióban.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work