11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességNők, akiktől rettegnek az ISIS dzsihádistái

Nők, akiktől rettegnek az ISIS dzsihádistái

A brit Daily Mail három kurd nővel készített interjút, akik egy nőkből álló harci egységet alakítottak meg, hogy megbosszulják azt a mészárlást, amit az Iszlám Állam hajtott végre a Keresztény Yazidi kisebbség között Észak-Irakban.

Amikor az ISIS Sinjarba érkezett és elkezdte gyilkolni a yazidiket, köztük sok gyermeket és nőt, ők hárman úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják anyaországukat (Törökország), és az autonóm területekre utaznak Kurdisztánba, Irakba.

Az Iszlám Állam az etnikai tisztogatást 2014 augusztusában kezdte, és arra kényszerítették a foglyul ejtett yazidiket, hogy válasszanak az iszlámra való áttérés, és a halál vagy a rabszolgaság között. A nőket gyakran rabszolgának adták el, a férfiakat kegyetlenül meggyilkolták, legtöbbször lefejezték.

hirmagazin_2015-09-27_072738
Deijly, az egyik kurd nő elmondta a Daily Mailnek, hogy azt hallották a Sinjar barlangjainál tevékenykedő többi harcostól, hogy az ISIS négy nappal az amerikai légicsapások előtt mészárolta le a yazidiket, augusztus 3-án.

„Augusztus 5-én csempésztük át magunkat Törökországból. Azt hallottuk, hogy a Peshmergák visszavonultak, és hogy gyerekek haltak meg a hegyen.”

„Nehéz út volt Törökországból. Amikor jöttünk, a hőség perzselő volt, de erre is kiképeztek bennünket,” – mondta Deijly.

Raparin, a kurd Peshmerga harci egység másik női tagja elmondta, hogy a nők néha akár tíz ISIS harcost is megölnek egy nap. Egységük része volt a Peshmerga erőknek, amely sikeresen biztosított folyosót, amin keresztül számos yazidinek sikerült elszöknie Szíriába.

A nők tagjai a PKK-nak, a török Kurd Munkáspártnak, amely már régóta küzd a központi kormányzattal Törökországban, és amelyet számos nyugati kormány és Törökország is terrorista mozgalomnak minősített.

„Mi ‘egyek’ vagyunk a yazidikkel, és harcolni fogunk az ISIS-el, hogy bosszút álljunk azért, ami a nőkkel történt,” – mondta Deijly.

A nők elmondták, hogy észrevették, hogy az ISIS harcosok gyakran be voltak gyógyszerezve, amikor a kurdoknak sikerült elfogniuk őket. Azt is állították, hogy az „ISIS propaganda erősebb, mint a harci képességeik.”

Mindhárman megerősítették, hogy az Iszlám Állam harcosai rettegnek attól, hogy nők ölhetik meg őket, mert úgy hiszik, hogy abban az esetben nem kapják meg a 70 szűz jutalmat (Jannah), amikor a mennybe kerülnek.

„Amikor megtudják, hogy nők harcolnak, elmenekülnek,” – mondta Roza, a harmadik kurd nő.

„Sokat megöltem, de biztos vagyok benne, hogy egyikük sem fog szüzeket találni a mennyországban,” – tette hozzá Deijly.

Ahogy korábban többen beszámoltak róla, bebizonyosodott, hogy a szír és iraki kurdok az egyetlen harci erő, amely képes volt legyőzni az Iszlám Államot mind Szíriában, mind Irakban a modern fegyverek súlyos hiánya ellenére is.

hirmagazin_2015-09-27_073339

Az amerikai kormány nem volt hajlandó fegyvereket szállítani közvetlenül a kurdoknak Irakba, és ragaszkodnak ahhoz, hogy minden fegyverszállítás Bagdadon, a központi kormányzaton keresztül történjen. Az Obama adminisztráció még az Öböl-államok fegyverszállítási kísérleteit is meghiúsította a kurdok számára Szíriába, és most ismét vonakodva ígérték meg, hogy száz raklap fegyver utánpótlást és egyéb támogatást küldenek a kurd YPG milíciának (2) és szövetségeseiknek Szíriába.

A Washington Post arról számolt be, hogy „több amerikai tisztségviselő szerint a Fehér Ház döntése, hogy jóváhagyják a kiterjesztett támogatást, több mint egy hét múlva várható. A döntést bonyolítja a közelmúltbeli orosz katonai mozgásról folyó vita Szíriában, amit Moszkva szerint annak érdekében tesznek, hogy csatlakozzanak a szélsőségesek elleni harchoz.”

hirmagazin_2015-09-27_073436

hirmagazin_2015-09-27_073514

A helyzet oda vezetett, hogy az egyik amerikai tisztviselő kifejezve a jóváhagyási eljárás lassúsága miatti csalódottságát a történteket „analízis paralízisnek” nevezte.

A kurdoknak és szunnita arab szövetségeseiknek szükségük van a fegyverekre, hogy egy hatalmas támadást indíthassanak Raqqa, az Iszlám Állam Kalifátus fővárosa ellen. Egy 25.000 fős férfiakből és nőkből álló haderő vár állítólag arra, hogy megtámadják Raqqa térségét, és azt mondják, hogy a koalíciós légierő fogja támogatni a támadást.

Ahogy a Washington Post helyesen megállapította, a késedelmes kézbesítés összefüggésben van az orosz beavatkozással Szíriában. Az Obama adminisztráció jelenleg újraértékeli stratégiáját Szíriában a játékot megváltoztató orosz mozgások miatt, egyes megfigyelők szerint.

hirmagazin_2015-09-27_073544

Közben a Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő szervezet kemény kritikát fogalmazott meg az amerikai vezetésű koalícióval kapcsolatban az Iszlám Állam ellen harcoló csoportok „félénk” támogatása miatt. A szervezet arról számolt be, hogy egy évnyi koalíciós légicsapások után Szíriában az Iszlám Állam az ellenőrzése alatt álló területből mindössze 15 négyzetkilométert veszített el.

Az SOHR azt állítja, hogy 3550 ember halt meg a koalíciós légicsapások következtében; közülük 225 polgár, és 3178 az Iszlám Állam terroristái közül, a szíriai emberi jogi szervezet szerint.

hirmagazin_2015-09-27_073514 hirmagazin_2015-09-27_073621 hirmagazin_2015-09-27_073637 hirmagazin_2015-09-27_073647 hirmagazin_2015-09-27_073658

Forrás: Újvilágtudat

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work