5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekNógrádi: úgy táncolunk, ahogy a törökök fütyülnek?

Nógrádi: úgy táncolunk, ahogy a törökök fütyülnek?

Az Európai Tanács elnökének kijelentését senki nem veszi komolyan Brüsszelben, a törökök pedig egyszerűen zsarolnak – jelentette ki az M1-en Nógrádi György az európai vezetők törökországi tárgyalásai kapcsán.

A biztonságpolitikai szakértő felidézte: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy hete azt mondta, Törökország tíz év múlva sem lesz képes arra, hogy belépjen az Európai Unióba, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Európa kettes számú politikusa szerint pedig Törökországot csak akkor szabad felvenni, ha biztosítja a kisebbségi jogokat a kurdoknak és a sajtószabadságot.

Az, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke elmegy Törökországba Angela Merkel német kancellárral, és olyanokat mond, amit ember nem vesz komolyan, nem célszerű – fogalmazott Nógrádi György.  Tusk szerint Törökország a legpéldamutatóbban bánik a menekültekkel a világon, és szerinte egyetlen államnak sincs joga kioktatni Törökországot migránsügyben.

Nógrádi: úgy táncolunk, ahogy a törökök fütyülnek?

A törökök zsarolnak, és „ezt mi bevesszük” – tette hozzá.

A merkeli politika következménye

Merkel célja, hogy a török megállapodást „folytassa”, mert ez életműve legfőbb állomása. Jelenleg a 28 tagállamból mindössze 8 hajlandó menekülteket befogadni, Merkel magára maradt, népszerűsége ténylegesen zuhan. A CDU/CSU-SPD pártszövetség 80 százalék felett volt, és leesett 50 százalék alá, ami a migránspolitika következménye – érvelt a szakember.

A törökök gyakorlatilag minden céljukat elérték: Szíria északi részén létrejött egy menekülttábor, amit gyakorlatilag ők felügyelnek, és bejelentették, csak akkor lépnek, ha megkapják a vízummentességet. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök azt mondta: „vágyunk arra, hogy megkapjuk a vízummentességet”.

Török-kurd összecsapások lehetnek Európában

„Elnézést kérek, az Európai Unió 28 tagállama úgy fog táncolni, ahogy Törökország fütyül?” – tette fel a kérdést Nógrádi, aki szerint Merkelnek ezt nehéz lesz keresztülvinni, a májusi tárgyalásokon rendkívüli erőfeszítést kell tenni, hogy ezt a 28-akkal elfogadtassák.

Ezek a szerződések Európa számára egyértelműen hátrányosak – szögezte le. Mindez ugyanis azt jelenti, hogy idejönnek a törökök, idejönnek a kurdok, az európai nagyvárosokban török-kurd összecsapások lesznek. És nagyon sok egyéb ember idejöhet török útlevéllel, aminek egy része hamis lesz – prognosztizálta.

Beszélt arról is, hogy szerinte szükségesek, de nem elégségesek a franciaországi terrorellenes gyakorlatok. Hangsúlyozta, hogy az Iszlám Államot csak szárazföldi hadsereggel lehet legyőzni. A jelenlegi gyakorlatot, miszerint „ő csinál egy merényletet itt, mi bombázunk ott”, nevetségesnek nevezte.

forrás: M1 – Ma reggel

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work