14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekNógrádi: már javában az olasz utakat szervezik az embercsempészek

Nógrádi: már javában az olasz utakat szervezik az embercsempészek

forrás: M1

A nagy kérdés az, Itália felkészült-e ennek a tömegnek a megállítására, Európa pedig képes lesz-e végre egy egységes stratégiával segíteni neki – hívta fel a figyelmet a biztonságpolitikai szakértő az M1 reggeli műsorában.

Felelőtlen pánikkeltésnek mondta Nógrádi György a szerdai Ma reggelben azt a hétfői lengyel laphírt, amely szerint a CIA márciusban arra figyelmeztette volna a lengyeleket, hogy Berlinben, Budapesten és Varsóban” fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások” veszélye. Bakondi György korábban ugyancsak az M1 szerda reggeli műsorában a CIA-val folytatott konzultáció után cáfolta ezt az értesülést.

Az Iszlám Állami küzdelemről a biztonságpolitikai szakértő azt mondta, teljesen egyértelmű, hogy csak az együttes fellépés (USA, Európa, Oroszország) segíthetne, ám nyilvánvaló az is, hogy ez a trojka egyelőre béna: Európa továbbra is tétova, az Egyesült Államok választásra készül, ezért nagyon óvatos, mindeközben pedig még mindig él az Oroszország ellen embargó, amely mellett az összefogás teljes képtelenségnek tűnhet.

A migránshelyzetről a szakember azt mondta, Görögországban a helyzet most igen bonyolult, hiszen Athén politikai okok miatt biztosan nem vet be hadsereget, a menedékjogi kérelmek beadásával pedig a visszatoloncolás folyamat igen soká elhúzható. Nógrádi szerint egyébként senki nem kaphatna menedékjogot, ám a legnagyobb gond – hívta fel a figyelmet -, hogy Görögországnak egyszerűen nincs kapacitása ezeket a kérelmeket elbírálni.

Azt már tudni, hogy az újabb migránscsoportok visszaszállítását péntekre halasztották, miközben az embercsempészek már javában szervezik az utakat Törökországot megkerülve Olaszországba, és nagy kérdés már az, az olaszok felkészültek-e ennek a tömegnek a megállítására, Európa pedig képes lesz-e egy egységes stratégiával segíteni nekik.

 

Most népszerű

Hasonló hírek