Hirmagazin.eu
Főoldal » Nógrádi: borult a bili Brüsszelben
Belföldi hírek

Nógrádi: borult a bili Brüsszelben

forrás: M1 – Ma reggel

A törökök erre a csúcsra rendkívüli módon felkészültek – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egyetemi tanár az M1 Ma reggel című műsorában.

A mostani csúcsra Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kész tervvel jött el. Ennek egyik pontja, hogy kér 3 helyett 6 milliárd eurót évente azért, hogy gondoskodik a migránsokról. Engedélyezi, hogy a NATO-flotta török vizekre is menjen. Emellett visszafogadja az illegálisan Európa bejött migránsokat, cserébe ugyanilyen számú Törökországban tartózkodó szíriai migráns befogadását kéri. Utóbbi volt az a pont, amelynél „borult a bili” Brüsszelben – mondta Nógrádi.

Nógrádi: borult a bili Brüsszelben
Nógrádi György

Jó pár európai ország erre azt mondta, hogy a török javaslatból nem kérünk. Angela Merkel német kancellár és az uniós csúcsvezetők pedig azt javasolták, tíz nap múlva tárgyaljanak újra erről, addigra a részleteket kidolgozzák. Itt azonban stratégiai vitáról van szó. (…) El lehet mondani, hogy a német pozíciókat nem tudták keresztülvinni – hangoztatta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Werner Faymann osztrák kancellár, aki egy éve a fő ellenséget még Magyarországban látta, az EU-török csúcs után azt mondta, létrejött egy kiváló magyar-szlovén-osztrák-horvát együttműködés, és le fogják zárni a balkáni útvonalat, mert több illegális migráns nem kell.

Leszögezte: a magyar elvi álláspontot ma jó pár európai ország támogatja. Nem óhajt Magyarország vétót, de a Törökországból vagy bárhonnan repülővel behozott migránsokból egy darabot sem kér.

Hangsúlyozta: egyre több európai ország érzi úgy, hogy a török ajánlat számára nem előnyös, nem kötelező és nem elfogadható.

Nógrádi György beszélt arról is: meg kell akadályozni, hogy 30 ezer ember kiválóan éljen az embercsempészetből. Erről egyetértés volt a csúcson, az alapvető baj azonban az, hogy az embercsempészbandákat másfél éve szét lehetett volna verni, ha lett volna politikai akarat.

Az embercsempészek évi 15 milliárd eurót keresnek a migránsokon, a másik 15 milliárdot pedig a kábítószer-csempészeten. Nyilvánvaló, hogy megpróbálnak új utakat keresni, az európai rendőrség, a titkosszolgálatok, de főleg a politika feladata az, hogy ebben megakadályozza őket. Óriási felelőssége van a török kormánynak is, mert eddig Törökországban ezek a bandák gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak – fejtette ki.

 

Hasonló hírek

“Megvadult állatok tépték, marcangolták Gabika karját, lábát” – Romániába menekült családjával a kishúgát védő magyar fiú, akit kis híján megöltek a harci kutyák

Mazsi

Itt az országos lista, ahol ki vannak helyezve az aszfaltba rejtett szenzorok! (Másold ki, sokba kerülhet, ha nem vezetsz figyelmesen! Hirmagazin.eu)

Géza

Orbán Viktor videós bejelentést tett: erről beszélt – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!