7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldNincs javulás a kínai-japán kapcsolatokban

Nincs javulás a kínai-japán kapcsolatokban

Nem lesz javulás a kétoldalú kapcsolatokban a Kelet-kínai-tenger stabilitása nélkül

– közölte a japán külügyminisztérium tájékoztatása szerint Abe Sindzó japán kormányfő szerdán Csengtuban kínai kollégájával, Li Ko-csianggal.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, Mun Dzse In dél-koreai elnök és Abe Sindzó japán kormányfő (b-j) M(Fotó: TI/ AP/ Kyodo News/ Szugavara Jositaka)

Cikkünk frissült.

A két kormányfő a Dél-Koreával tartott háromoldalú csúcstalálkozó szünetében tárgyalt egymással a délnyugat-kínai városban, amelynek fő témája az Észak-Korea és az Egyesült Államok között Phenjan atomfegyvereinek leszereléséről folyó, zsákutcába jutott tárgyalás.

Abe felszólította Lit, hogy haladéktalanul oldják fel a japán élelmiszerekre kirótt importkorlátozásokat – közölte a japán külügyminisztérium.
Li a közlemény szerint kijelentette, hogy megragadták ezt az alkalmat a kínai-japán kapcsolatok javítására. Hozzátette, hogy „azok ismét a rendes úton haladnak”.

Hszi Csin-ping kínai elnök a tervek szerint tavasszal Japánba látogat.

A japán kormányfő a kínai városban a dél-koreai elnökkel találkozva arra kérte Mun Dzse Int, hogy hozzanak intézkedéseket a 15 hónapja a kétoldalú kapcsolatokra nehezedő vita megoldása érdekében. A félórásra tervezett, de 45 perces találkozón mind Abe, mind Mun Dzse In kijelentette, hogy javítani kell a két ország között évtizedek óta legrosszabb viszonyon.

A kapcsolatok tavaly váltak feszültebbé, miután a dél-koreai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a japán cégek fizessenek kárpótlást a japáni gyarmati időben (1910-1945) kényszermunkára kényszerített dél-koreaiaknak. Japán álláspontja szerint a kérdést egy 1965-ben megkötött szerződésben rendezték, és a bíróság megsértette a nemzetközi jogot.

Abe kijelentette, hogy az Egyesült Államokkal folytatott szoros biztonsági együttműködés „rendkívül fontos” az Észak-Koreával kapcsolatos problémák rendezésében.

Kedden a kínai külügyminiszter felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal intézkedjen az Észak-Koreával tartott tavalyi szingapúri csúcstalálkozón elért eredmények megvalósítása érdekében.

„Arra ösztönözzük a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot és az Egyesült Államokat, hogy dolgozzanak ki megvalósítható útitervet az állandó béke megteremtése és a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése érdekében” – mondta Vang Ji a Zsenmin Zsipaónak, a kommunista párt lapjának.

Észak-Korea decemberben figyelmeztette Washingtont: elképzelhető, hogy „karácsonyi ajándékot” ad az Egyesült Államoknak, miután a phenjani vezető, Kim Dzsong Un az év végéig adott határidőt az atomprogramjával kapcsolatos új tárgyalási engedmények felajánlására.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem