7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekNimsz Zoltán Emlék Trophy Hosszúhetény

Nimsz Zoltán Emlék Trophy Hosszúhetény

Március 3.-4.-én Hosszúhetény térségében került megrendezésre a IV.Nimsz Zoltán Emlék Trophy.

Nimsz Gergőt a túra egyik rendezőjét kérdeztem a Trophy után.

Éjszakai és nappali tájékozódási futam speciálokkal és TKP-val fűszerezve volt olvasható az Emlék Trophy közösségi oldalán, mit is takarnak a fenti szavak? Miként bonyolódott le az éjszakai és nappali szakasz?

– Először is üdvözlöm az olvasókat és téged is Miklós

Március harmadikán pénteken délutántól érkeztek az indulók az ország minden pontjáról és a szomszédos Szlovákiából, Ausztriából.

Este 20. órakor indult el az első autó a Hotel Kövestető parkolójából a 19 kilométeres éjszakai szakaszra. Kategóriánként más-más útvonalon, és különböző ügyességi „TKP” feladat várt az indulókra, ahol az autók és sofőrök ügyessége van pontozva, nehezített szalaggal kijelölt szakaszon. Az extrém kategóriában 4, Profi kategóriában 3 TKP volt kijelölve. Túra kategóriában csak az útvonal volt feladatként adva. Voltak, akik hajnalban értek célba a terepviszonyok és a szerelések miatt.

Másnap 4.-én szombaton reggel 8 órakor indult a hosszabbra tervezett 55 kilométeres nappali szakasz, ahol minden kategóriának akadt feladat bőven, persze nehéz terepen.

A két napi szakaszon összegyűjtött hibapontok döntötték el, hogy ki mennyire ügyes és milyen helyezést ért el.

Ez már a 4. Emléktúra volt ezelőtt más néven ugyan, de volt hasonló ilyen rendezvényetek? Azok milyenek voltak?
– Sajnos, ma már így kell hívjuk őket édesapám után, ugyanis Ő volt ennek a megálmodója, szerelmese.
1998 februárban volt először kis falunkban Trophy. Évekig folyamatosan, aztán egy pár év kimaradás után 2010-ben volt újra lehetőség. Azóta rendszeresen évente egyszer rendezünk ilyen Trophy jellegű túrákat.

2018-ban 20 éves lesz a Hetény Trophy Team, terveztek-e valami nagy durranást?
– Konkrét dolog még nincs. Egyelőre csak gondolatok, de szeretnénk a színvonalat emelni mindenképp, ahogyan csak lehet. Ugyanis egyre nagyobb az indulók száma évről évre és szeretnénk, hogy aki hozzánk nevez, az jól érezze magát.

Mennyien indultak a Trophyn nálatok?
– 90 páros és kocsija indult el a közel 80 kilométeres túrára, ebből 75 tudott végig menni.

Mi vonzza a csapatokat a rendezvényetekre? Egy ilyen 2 napos túrán mit kapnak tőletek az indulók?
– Úgy gondolom, szerencsések vagyunk azért ahol lakunk, mert elsősorban a MECSEK szépsége és domborzati adottsága (ami bekell vallani, a legszebbek közzé tartozik, azok közül ahol lehet még ilyen túrákat rendezni), és persze a pályák, kihívás, Édesapám emléke, jó hangulat és bízunk benne, hogy a szervezés is.

Édesapádról, Nimsz Zoltánról beszélj, kérlek.
– Apu egy örökmozgó, vidám családszerető ember volt, aki nem ismerte azt a szót, hogy unatkozni. Családja és a Terepjáró volt a mindene. (Innen jött a „fertőzés” nekünk is Bátyámmal)
1996-ban indult először hasonló Trophy futamon a Bakonyban, Zircen, olyannyira megtetszett neki, hogy kitalálta nálunk is, a mi falunkban is kell ilyen.1998 februárban sikerült az elsőt megrendezni, de erről már az imént beszéltem. Sajnos úgy hozta a sors, hogy 51 éves korában, súlyos betegségben itt hagyott minket, hatalmas űrt hagyva maga után. Mi mindennap emlékezünk rá, de szeretném, hogy amíg van rá mód és lehetőség évente egyszer egy ilyen túrával és társasággal, akik szerették, tisztelték együtt megemlékezni, számomra fontosabb nincs….
Szeretnék olyan apa lenni amilyen Ő volt ..

Legközelebb mikor és hol rendeztek Trophy túrát?
– Ha a Mecsekerdő Zrt. és a támogatók, ahogy eddig is lehetőséget adnak a Túra szervezésére, akkor szeretnénk évente egyszer március első hétvégéjén megrendezni családommal és csapatunkkal.

Mielőtt beszélgetésünk végére érnénk, szeretném megköszönni a támogatóknak a bizalmat, azoknak az embereknek, akik a munkájukkal valamilyen formában hozzá tettek a Túra színvonalához, ugyanis nélkülük nem működne, azt hiszem a visszajelzések és az évről évre gyarapodó indulók száma bizonyítja, hogy a HETÉNY TROPHY TEAM egy jól együtt működő, eredményes csapat.

Fotók: Gyenis Csaba – BIGfoot

– Hajósi Miklós –

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work