14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekNézőpont: népszerűek a magyar kormány intézkedései

Nézőpont: népszerűek a magyar kormány intézkedései

2015 06 22 223924
2015. 06. 22. – 22:06 forrás: M1
A Nézőpont Intézet elemzője szerint egyre több államban merül fel korábban szokatlannak számító, de az Orbán-kormány által megtett intézkedések bevezetése.

Az elmúlt években a „magyar gazdaságpolitikai modellt” nagyon sok helyről kritikával illették, ugyanakkor az elmúlt bő fél évben egyre több nemzetközi szervezet elismeri a magyar gazdaságpolitika sikereit – mondta Fodor Csaba az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Az elemző arról is beszélt, hogy a jelenleg Lengyelországot kormányzó liberális-konzervatív Polgári Platformtól „kicsit jobbra áll” a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amelynek jelöltje nemrég megnyerte az államfő-választást; és felvetette egyes magyarországi intézkedések átvételét.

Megjegyezte: a PiS sikere nagyban múlhat annak a még csak létrehozni tervezett pártnak az eredményén, amelyet az elnökválasztáson harmadik helyet elért Pawel Kukiz lenne az alapítója; a főként proteszt szavazatokra számító új erő színre lépése esetén ugyanis szinte biztosan koalíciós kabinet alakulna Varsóban.

„Kétségkívül igaz, hogy a kelet-közép-európai régióban alapvetően nyitottak a választópolgárok is, meg a politikusok is a különböző innovatív megoldásokra”, ahogyan korábban a szociáldemokrata cseh kormány vezetője is beszélt arról, hogy érdemes volna átemelni a magyar gazdaságpolitika néhány elemét – vélekedett az elemző.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner