18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldNew York Times: Trump kilép az iráni atomszerződésből - a Fehér Ház...

New York Times: Trump kilép az iráni atomszerződésből – a Fehér Ház cáfol

Donald Trump amerikai elnök közölte Emmanuel Macron francia államfővel, hogy tervei szerint bejelenti: az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből – értesült a The New York Times.

A tekintélyes amerikai napilap a két politikus keddi telefonbeszélgetésének tartalmát ismerő, meg nem nevezett forrásra hivatkozva hozzátette, az Egyesült Államok az Iránnal szembeni, majd a Teherán nukleáris programjáról szóló megállapodás keretében fokozatosan enyhített, illetve feloldott szankciók visszaállítására, valamint további gazdasági büntetőintézkedések foganatosítására készül.

A lap internetes oldalán közölte az értesülést, leszögezve, hogy e döntéssel Donald Trump elszigeteli az Egyesült Államokat szövetségeseitől. Az újság információi szerint a 2015-ben megkötött egyezmény életben tartásáról folyó tárgyalások amiatt feneklettek meg, hogy Donald Trump mereven ragaszkodott ahhoz, hogy nagyon szigorú korlátok közé szorítsák Irán nukleáris fűtőanyag-előállításának mértékét 2030 után.

A nukleáris egyezmény felmondásával Donald Trump a 2016-os elnökválasztási kampányban tett és azóta is gyakran megismételt ígéretét teljesíti, jóllehet európai vezető politikusok nagyon intenzíven és személyesen is lobbiztak álláspontja megváltoztatása érdekében. A The New York Times információi szerint a tanácsadói közül is megpróbáltak nyomást gyakorolni Trumpra, hogy ne mondja fel a megállapodást. A lap tudni véli, hogy Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó ez ügyben “nem ellenkezett” az elnökkel.

A The New York Times egyébként beszámolt arról is, hogy az iráni atomalku washingtoni ellenzői megbízták a Black Cube nevű magánnyomozó céget – amelyet az izraeli hadsereg volt hírszerző elemzői hoztak létre – hogy nyomozzanak és keressenek kompromittáló információkat az előző amerikai elnök, Barack Obama Nemzetbiztonsági Tanácsának vezető munkatársáról, Benjamin Rhodesról és Joe Biden volt alelnök nemzetbiztonsági tanácsadójáról, Colin Kahlról. Mindketten részt vettek ugyanis az Iránnal megkötött atomalku kidolgozásában. A The New York Times megkeresésére a cég határozottan cáfolta, hogy kapcsolatban állna Donald Trumppal, vagy kormányzata tagjaival.

New York Times: Trump kilép az iráni atomszerződésből - a Fehér Ház cáfol
Fotó: EPA/SHAWN THEW

Párizs és Washington cáfol

A francia elnöki hivatal közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök semmilyen utalást nem tett az Emmanuel Macron francia államfővel folytatott keddi telefonbeszélgetésén az iráni atomprogramról szóló szerződés jövőjével kapcsolatban várható döntésére. Hasonló cáfolatot tett közzé a Fehér Ház is.

Előzőleg a The New York Times című amerikai napilap a két politikus megbeszélésének tartalmát ismerő forrásra hivatkozva azt írta: Trump közölte Macronnal, hogy tervei szerint bejelenti, az Egyesült Államok kilép a 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből.

A Fehér Ház egy magas rangú tisztségviselője szerint Trump nem mondott ilyet Macronnak.
A francia kormány álláspontja szerint az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás nem tökéletes, de a béke forrása egy robbanékony régióban.

Az ország védelmi minisztere a napokban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az atomalku sikeresen felfüggesztette Irán katonai célú atomprogramját, az irániak pedig tiszteletben tartják a megállapodást.

Irán több mint tízévnyi tárgyalás eredményeként 2015-ben kötött megállapodást az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával, Németországgal és az EU-val. Ennek értelmében az iszlám köztársaság korlátozza nukleáris programját, cserébe a nemzetközi közösség az Iránt sújtó szankciók nagy részét feloldotta.

Az amerikai elnök közép-európai idő szerint kedd este jelenti be hivatalosan döntését az általa régóta hevesen bírált iráni atomszerződés jövőjéről. Az elnök már a választási kampányban ígéretet tett arra, hogy Washington kilép az egyezményből.

A szerződés esetleges felmondása megfigyelők szerint várhatóan kiélezi a feszültséget az Egyesült Államok és a nemzetközi megállapodás többi aláírója között.

Az iráni külügyminiszter óva intette az Egyesült Államokat az atomalku felmondásától

Ha Donald Trump amerikai elnök kilép, akkor “később kénytelen lesz elfogadni az irániak jogait egy sokkal rosszabb helyzetben” – idézte az IRNA iráni állami hírügynökség a külügyminisztert. Eközben Zaríf helyettese, Abbász Aragcsi azt mondta: Irán saját nemzeti érdekeit szem előtt tartva ad majd választ Trump döntésére.

“Irán szoros figyelemmel követi az amerikai és az európai álláspontokat” – tette hozzá Aragcsi, aki korábban francia, brit, német és uniós tisztségviselőkkel találkozott Brüsszelben. Haszan Róháni iráni elnök kedden Teheránban azt hangsúlyozta: lehet, hogy az atomalku felmondását követő első hónapokban nehézségekkel kell szembenézni, de “ezt is túl fogjuk élni”. Az iszlám köztársaság reméli, hogy a szerződés többi aláírója, különösen a német-francia-brit hármas tartja magát a megállapodáshoz – tette hozzá.

Mohammad Bagerí iráni vezérkari főnök országa védelmi képességeit dicsérve kijelentette: Irán “bármilyen fenyegetést képes elhárítani”. ”Az iráni nép nyugodt lehet, hogy a fegyveres erők minden területen teljesítették kötelességüket, így nem kell tartani a külföldi fenyegetésektől” – mondta. Eközben Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezetőhöz címzett levelükben a teheráni parlamenti képviselők azt írták: kötelezni fogják a kormányt az erőteljes válaszra, ha az Egyesült Államok semmibe veszi Irán jogait. A törvényhozók megerősítették: nem hagyják, hogy Washington rákényszerítse Teheránra “jogtalan követeléseit”.

Donald Trump amerikai elnök kedden jelenti be döntését arról, hogy beváltja-e régóta hangoztatott fenyegetését, és felmondja-e az iráni atomprogramról szóló, szerinte kedvezőtlen megállapodást. Irán hosszas tárgyalások eredményeként 2015-ben kötött megállapodást az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal. Ennek értelmében az iszlám köztársaság korlátozza nukleáris programját, cserébe a nemzetközi közösség az Iránt sújtó szankciók nagy részét feloldotta.

forrás: MTI

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work