17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekNévnapok, július 6.

Névnapok, július 6.

julius06
Csaba, Tamás, Mária, Marietta, Gyárfás, Boldog névnapot kívánunk!

Július 6. az év 187. (szökőévben 188.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 178 nap van hátra.

Események

1437 – A dési csatában legyőzött nemesek és Budai Nagy Antal győzelmes felkelői megkötik az első kolozsmonostori egyezséget, amely eltörli a kilencedet, és a felkelőknek közkegyelmet ígér.
1439 – Giuliano Cesarini bíboros és Besszárion nikaiai érsek latin és görög nyelven kihirdeti az uniót a keleti és a nyugati egyház között.
1525 – Sárkány Ambrust az országbírói (iudex curiae regiae) székben Drágffy János váltja fel.
1704 – II. Rákóczi Ferencet erdélyi fejedelemmé választják.
1846 – Az első próbajárat a Pest és Vác közti vasútvonalon (az első menetrend szerint gőzös július 15-én indul).
1885 – Louis Pasteur első sikeres oltása veszettség ellen, egy kutyaharapott kisfiún.
1938 – Roosevelt amerikai elnök kezdeményezésére a franciaországi Evianban konferencia kezdődik, hogy a szabad országok hány fenyegetett német és osztrák zsidót hajlandók befogadni.
1941 – Magyarország területén hajnali 3 órakor bevezetik a jobb oldali közlekedési rendszert (Budapest és közvetlen környéke kivételével). Ezt az áttérést a fővárosban csak 1941. november 9-én hajtják végre.
1944 – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az esztergomi páncélosok mintaszerű alkalmazásával megakadályozza a Baky László belügyi államtitkár által a budapesti zsidóság deportálására szervezett „csendőrpuccsot”.
1988 – Bartók Béla zeneszerző újratemetése Budapesten, a Farkasréti temetőben.
2002 – Kabul központjában levő hivatala előtt ismeretlen fegyveresek meggyilkolják Abdul Kadirt, Afganisztán – 2002. június 22-én hivatalba lépett – pastu nemzetiségű alelnökét, a kormány közmunkaügyi miniszterét.
2005 – A NOB szingapúri ülésen London elnyeri a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát, megelőzve Párizst, Madridot, New Yorkot és Moszkvát.

Forrás: wikipedia; Kép: Elmer Antalné;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem