13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNevetségesen olcsón megúszták: ennyit fizethetnek az évek óta húzódó magyar bundaperben bűnösnek...

Nevetségesen olcsón megúszták: ennyit fizethetnek az évek óta húzódó magyar bundaperben bűnösnek talált focisták

Budapest — Bár abszurdnak és meghökkentőnek tűnhet, a jelek arra utalnak, megéri fogadási csalásokban szerepet vállalni Magyarországon.

Legalábbis erre enged következtetni, hogy a 2013-ban kirobbant egri focibundaügyegyik vádlottjának sem kell börtönbe mennie az elsőfokú ítélet alapján. Noha a 24 vádlottból 23-at bűnösnek talált a bíróság, a legrosszabb esetben is csak felfüggesztett szabadságvesztést kaptak az érintettek, akik egyébként meglehetősen csekély pénzbírsággal megúszták, hogy rossz útra tévedtek.

Például az első rendű vádlott, S. L., aki mindössze 300 ezer forintos büntetésben részesült, de a szálak mozgatásában tevékenyen résztvevő, korábban a REAC-féle, valamint a nemzetközi fogadásicsalás-botrányban is főszerepet vállaló L. M. és K. Z. szintén viszonylag olcsón megúszta az esetet.

Pedig egy mérkőzés befolyásolásáért átlagosan 5000 euró (1,6 millió forint) ütötte a markukat… Vagyis az akkor szerzett bevételükből nevetve ki tudják fizetni a büntetést.

Összesen 13 találkozót manipuláltak: a 2013. április 13-án lejátszott Ferencváros–Siófok (4-2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnoki mérkőzése a 2012/13-as évad tavaszi szezonjából, négy U19-es bajnoki találkozó és egy 2009-ben játszott Ligakupa-meccs.

A tizedrendű vádlott, N. N., aki kétszer a magyar válogatottban is szerepelt, szociális okokkal magyarázta, miért bundázott.

– Sajnálom, hogy itt kell lennem, s belekeveredtem az ügybe. Azóta sikerült új életet kezdenem. Sohasem az hajtott, hogy luxusban éljek. A megélhetés miatt volt szükségem a pénzre, valamiből ki kellett fizetnem az albérletemet – közölte N. N. a bíróságon.

Rajta kívül érdekes H. Z. esete, aki még ma is az NB I-ben futballozik. Háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettet követett el, amiért egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Három esztendőre eltiltották a labdarúgástól, ennek ellenére játszik.

Ugyanis az ítélet még nem jogerős. A focista védője felmentésért, az ügyészség pedig súlyosításért fellebbezett. A büntetések az ítélet jogerőre emelkedésekor lépnek hatályba.

A REAC-ügy vádlottjai is örülhettek

2017 júniusában került pont a REAC focicsapatával kapcsolatos bundabotrány végére. Bár az ügy hatalmas port kavart, senki sem került rács mögé, az illetők felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszták az esetet.

Ennyit kell fizetniük a bűnösöknek

I. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

II. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 61 760 Ft

Vagyonelkobzás: 14 250 euró (4,5 millió forint)

III. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 19 050 Ft

IV. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 19 050 Ft

V. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 43 395 Ft

VI. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 393 406 Ft

VII. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 61 760 Ft

VIII. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 150 000 Ft

Bűnügyi költség: 69 865 Ft

IX. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Vagyonelkobzás: 731 850 Ft

X. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 300 000 Ft

Bűnügyi költség: 531 510 Ft

Vagyonelkobzás: 731 850 Ft

XI. rendű vádlott

Pénzbüntetés: 200 000 Ft

Bűnügyi költség: 47 720 Ft

Vagyonelkobzás: 731 850 Ft

XII. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 72 443 Ft

XVII. rendű vádlott

Vagyonelkobzás: 295 000 Ft

XVIII. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 38 000 Ft

Vagyonelkobzás: 295 000 Ft

XIX. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 81 670 Ft

XXI. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 27 790 Ft

XXII. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 317 690 Ft

XXIII. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 283 620 Ft

XXIV. rendű vádlott

Bűnügyi költség: 47 413 Ft

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek