5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságNépszerűek a NAV ügyintézési pontok Komáromban

Népszerűek a NAV ügyintézési pontok Komáromban

Komárom-Esztergom Megyében a 8 kormányablakból már 4 helyszínen is lehet adózással kapcsolatos ügyeket intézni – mondta a Rádió Orientnek Vida Dóra, a megyei kormányhivatal főigazgatója. Kiemelte: ez egy olyan plusz szolgáltatás, aminek köszönhetően az állampolgároknak nem kell a megyeszékhelyre utazniuk a NAV-al kapcsolatos ügyek elintézéséhez.

Csökkent a fluktuáció

Az állami tisztviselői törvény 2016. július elsejei életbe lépésének köszönhetően, amelynek értelmében a közép és felsőfokú végzettségű kollégák bére is jelentősen emelkedett, csökkent a fluktuáció a kormányhivatalnál – számolt be a főigazgató. Kiemelte: „ezáltal kiszámítható lett a bérezés és az előmenetel és erősödött a munkamorál is.” Továbbá pozitívum, hogy a munkatársak zömét a 30-40 éves korosztály alkotja.

Élethosszig tartó tanulás

A kormányhivatal kollégáinak naprakész ismeretekkel kell rendelkezniük, amelyhez képzési kötelezettségeket ír elő számukra a törvény. Mint azt Vida Dóra elmondta,

jelenleg 600 kolléga elsősorban gyakorlatorientált képzése zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében.

Mindez szükséges ahhoz, hogy a munkát szakszerűen, a jogszabályváltozásokat ismerve és követve végezzék el. Emellett különösen fontos a kompetenciák fejlesztése, amelyhez érzékenyítő tréningeket szerveznek.

Népszerűek a NAV ügyintézési pontok

A Komárom-Esztergom megyében működő 8 kormányablak közül már 4 helyszínen lehet adózással kapcsolatos ügyeket intézni, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen ezáltal az állampolgároknak nem kell beutazniuk a megyeszékhelyre.

Ellenőrzések a szabályos működés érdekében

A kormányhivatal munkájának szakszerűségét külső és belső ellenőrzések egyaránt garantálják. Mint arról Tóbiásné Makai Edit, a Belső Ellenőrzési Osztály vezetője beszámolt, a tavalyi évben 14 külső szerv ellenőrizte a munkájukat, köztük az Állami Számvevőszék, a Magyar Államkincstár és a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezek szakmai és gazdálkodási területeket egyaránt felöleltek.

A belső ellenőrzésekre olyan komplex rendszert alakítottak ki, amelyek a szabályos működést és a szakszerűséget egyaránt biztosítják. Ennek köszönhetően most már valamennyi szakmai főosztály végez ellenőrzéseket, amelyeket ma már nem kötelező rosszként, hanem segítségként élnek meg a járási hivatalok – zárta szavait az osztályvezető.

Forrás: orientpress.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work