13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTudástár - minden érdekességNépköztársaság, vagy katonai diktatúra születik? – Fehéren, feketén Donbasszról

Népköztársaság, vagy katonai diktatúra születik? – Fehéren, feketén Donbasszról

Bevezetés: Kemény kijelentést tesz az alábbi cikk donbasszi szerzője; …”A Donbasszban élő oroszokat, anyaországuk bizonyos mértékig elárulta…”

hirmagazin_2015-10-13_065253
Szerintünk pedig nem árulta el még bizonyos mértékig sem, hiszen számtalan módon támogatta, s támogatja a jelen pillanatban is. Ám a cikk szerzője másként vélekedik. – Viszont, mi mégsem fedhetjük meg ezért, hiszen velünk ellentétben ő volt, s van ott a helyszínen, ő volt az, aki a több millió donbasszi lakossal együtt elszenvedte az ukrán nehéztüzérség bombázásait, a foszforgránátok borzalmas pusztítását, – az ukránok által szándékosan szétlőtt közszolgáltatások hiányát, a víz, a fűtés és élelem hiányt, – vagyis ezt az egész másfél éve folyó piszkos háborút, melyet az Amerika barát kijevi junta, Donbassz lakossága ellen folytat. (SzRTI)

Alekszandr Zsucskovszkij: Fehéren, feketén Donbasszról

hirmagazin_2015-10-13_073046
Alekszandr Zsucskovszkij, a cikk szerzője

Sajnálattal vettem észre, hogy korábbi publikációim lényegét nem mindenki értette meg teljesen, – ez vagy annak köszönhető, hogy nem fejeztem ki magam világosan, vagy ezek az emberek nem értik meg a Donyeckben lévő állapotokat és viszonyokat – melyek az igaz, rendkívül bonyolultak.

Donbassz összetett helyzetét megérteni nehéz, ám ennél még nehezebb világosan látni az Oroszországhoz való viszonyát.

Továbbra is állítom, hogy a Donbasszban élő oroszokat, anyaországuk bizonyos mértékig elárulta. Nem csak azért, mert nem tett úgy mint a Krím esetében, hanem mert nem teremtette meg a

„Dnyesztermenti alternatívát”, így elkerülhető lett volna az a sok hónapos háború és a rengeteg áldozat. Korai azonban még temetni Novorosszija létét, mindössze okulnunk kell az eddig történt pozitív és negatív történésekből.

Először a pozitívumokról:

1. Megszűnt a lakosság elleni barbár támadások sora, a vad lövöldözések. Az egyre ritkuló provokációk a fanatikusok számlájára írhatók.

2. Folyik az önálló hadsereg talpra állítása, nő a fegyelem, állandóvá váltak a hadgyakorlatok harckocsik és ágyúk bevetésével.

3. Az önkéntesek továbbra is áramlanak a seregbe, azok kiképzése megoldott és folyamatos.

4. Oroszország továbbra is támogatja a Donbasszt, a rendszeres humanitárius segélyek nélkül már ki tudja, hogy hol lennénk. Fizetik a nyugdíjakat és egyéb járandóságokat, támogatják a mezőgazdasági termelést, már nincs élelmiszerhiány.

5. Orosz igazolványokat készülnek adni mindenkinek, aki azt igényli. A kérdés csak az, hogy mikor kezdődik ennek a tervnek a végrehajtása. Lehet, hogy azonnal a választások után megindul ez a folyamat, de mindenesetre az látszik, hogy egyre jobban húzódik az Oroszországhoz való csatlakozás.

Összegzés:

A harcok valós befejezése óta komoly anyagi, pénzügyi és katonai segítség érkezik az LDNR területére, látható a jogi és kulturális beolvasztás folyamata Oroszországba. Ma már lehetetlen a Donbassz Ukrajnához történő visszacsatolása,  egyre inkább egy “Dnyesztermenti variáció” körvonalazódik.

Lássuk azt is, ami nem jó:

1. Nincs valódi a béke, csak fegyvernyugvás van, a helyzet továbbra is robbanásveszélyes és kiszámíthatatlan, a főváros, Donyeck továbbra is a frontvonalon fekszik, továbbra is ágyúcsövek merednek ránk. A harcolók nem értik, miért nem űzhetik el az ellenséget, miért nem védhetik meg az otthonukat.

2. A hadsereg építése a legrosszabb orosz modell alapján történik, hatalmas a bürokrácia. Habár a fegyelem egyre javul, de a klikkesedéstől nem mentes a sereg sem.

3. Egyre szivárog vissza az egykori ukrán elit a rendőrségbe, a szociális struktúrákba. Egyre kevésbé restellik, hogy ukránbarát magatartást mutatnak, ez természetesen ingerli a harcokat megjárt embereket és a számtalan áldozat hozzátartozóit. Hiába világos mindenki számára, hogy visszaút már nincs, de mindez kevés másfél év vérontás, harc és szenvedés után.

4. Ugyancsak visszajöttek a régi, jól ismert bűnöző csoportok. Hamar beletanultak az új lehetőségekbe és korlátozásokba, kapcsolatba léptek a harcok alatt is rabló, fosztogató újbandita struktúrákkal, együtt építik a közös jövőt. Ők birtokolják a benzinkutakat, az üzleteket, a pénzváltókat, a szénüzletet és lassan visszacsempészik a kábítószert is a városokba. A kis halakat a hatalom kisöpörte, a nagyok újrakezdték az „üzlet építését.”

5. Sok a választások körül bábáskodó, és abból hasznot húzó vagy remélő személy, de úgy néz ki, hogy nem biztos, hogy ami jó a Donbassznak, az jó Oroszországnak is.

Összegzés:

Oroszország nyilván már nem adja vissza Ukrajnának a Donbasszt, de ez még nem jelenti azt, hogy valóban népi köztársaság épül ma itt, Novorosszijában. Legvalószínűbb; egy katonai diktatúra kialakítása a régióban.

(Ám azért nem feltétlenül szükséges külön választani ezt a két államformát Donbasszt illetően sem. Mert a nép nagy többsége érdekeinek érvényesítését biztosító népköztársaság – XXI. századi nevén; népi köztársaság – megerősödését, a néhány évig tartó katonai diktatúra csak segítheti.

Például azzal, hogy végleg kisöpri a lassan visszaszivárgó bűnözőket, elfogja és elítéli az ukrán junta szabotőreit és lappangó terroristáit, s nem utolsósorban békét biztosít az ország talpra állásához, a népgazdaság felépítéséhez, s a népköztársaság, – népi köztársaság – végleges stabilizálásához. Akár önállóan, vagy egyfajta “Dnyeszter menti alternatívában is”. – SzRTI.)

Így látjuk hát mi Új-Oroszország jelenlegi állapotát fehéren és feketén, a jó és rossz oldalait egyaránt figyelembe véve.

Nagyon ellentmondásos tehát és nehéz a helyzet, s a pozitív változások lassan körvonalazódnak, sok fájdalommal járnak. Szinte még vajúdik az ország. – És még mindig fennáll az újabb pusztító háború veszélye is. De ez nagy mértékben nem csak tőlünk, hanem a nagypolitikai játszmáktól is függ.

Alekszandr Zsucskovszkij / Novorosinform, – Rapid Press, –

Szabad Riport / Fort András

Forrás: szabadriport;

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem