5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációNemzetközi robotprogramozási verseny lesz Debrecenben

Nemzetközi robotprogramozási verseny lesz Debrecenben

robotporgramozas

MTI 2015. február 3., kedd 13:12

A FIRST LEGO League (FLL) nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai elődöntőjét a debreceni Agora tudományos élményközpontban rendezik meg február 7-én – jelentették be a szervezők kedden a helyszínen sajtótájékoztatón.

A versenyen a visegrádi országok legsikeresebb középiskolás csapatai mérik össze felkészültségüket és kreativitásukat – mondta el Debrecen alpolgármestere a sajtótájékoztatón. Barcsa Lajos hozzátette: Debrecen jelentős forrásokat fordít arra, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természet- és műszaki tudományok iránt.
Ezt a célt szolgálja a helyi Tóth Árpád Gimnáziumban az Öveges-program keretében 318,5 millió forintos beruházással létrehozott laboratórium és az 1,8 milliárdos fejlesztéssel létesült Agora tudományos élménypark – mutatott rá.
Barcsa Lajos szerint Debrecenben „az innováció alappillére” a National Instruments (NI) Hungary Kft., amely mentorprogramjával segíti bevinni a gyakorlatot az oktatásba.
Imets Ákos, az NI Hungary Kft. kutatás-fejlesztési mérnökségének vezetője hozzátette: ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2020-ig 25 százalékos mérnökhiány lesz Magyarországon.
Mentorprogramjuknak az a célja, hogy játékos módon hozzák össze a diákokat a legkorszerűbb technológiákkal. A programmal jelenleg 41 önkéntes mentorral 60 általános és középiskolában több mint ezer diákot támogatnak, akik tanóra vagy szakköri foglalkozás keretében ismerkednek meg a műszaki gondolkodás alapjaival – ismertette Imets Ákos.
Hozzátette: a fiatalok kezdetben saját programozású autonóm robotok segítségével hajtanak végre gyakorlati feladatokat, később önálló mérés- és vezérléstechnikai alkalmazásokat is kidolgozhatnak.
A sajtótájékoztatón B. Kiss Bálint várpalotai középiskolás, az NI mentoráltja saját fejlesztésű eszközével mutatott be kísérletet, majd a FIRST LEGO League egyik elődöntős (hajdúböszörményi) magyar csapatának tagjai tartottak robotprogramozási bemutatót.
Somogyi Béla, az Agora tudományos élményközpont igazgatója elmondta: a szombati verseny négy legjobb helyezettje vehet részt a németországi döntőben.
Az induló húsz csapatból kilenc magyar (nyolc hazai és egy határon túli) csapat hajt végre a tanulás jövője témakörben feladatokat az előre programozott robotokkal – jelezte az igazgató.
Somogyi Béla bejelentette: az Agora február 10-től több mint 30 interaktív játékkal, látványos kísérletekkel, tudományos előadásokkal és egy csillagdával várja az érdeklődő diákokat.

Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work