17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságNemzetközi együttműködésre van szükség

Nemzetközi együttműködésre van szükség

Nemzetközi együttműködésre van szükség az elektromobilitás fejlesztésében és az iparág előtt álló kérdések megválaszolásában, mivel ezen a téren nincsenek speciálisan magyar megoldások, az iparág jövője egész Európa számára az egyik legjelentősebb kihívás – mondta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár kedden Budapesten, az Emobility Forum 2017 konferencián.

Az államtitkár közölte, hogy a hamarosan lezáruló új közbeszerzés keretszerződése csaknem 1700 elektromos töltőállomás létesítését biztosíthatja Magyarországon.Lepsényi István hangsúlyozta, hogy az elektromobilitás a következő évek kulcskérdése lesz, az új üzleti modellekkel vagy az önvezető technológiákkal együtt, ezért a szabályozási, energiaellátási és közlekedési kérdésekben a tapasztalatok megosztására van szükség.A legtöbb e-mobilitási szabadalom Európában születik, Magyarországnak pedig arra kell törekednie, hogy a fejlesztésekben aktívan részt tudjon venni – tette hozzá.
Kiemelte az infrastruktúraépítés, az ösztönző szabályozási környezet és a kedvezmények jelentőségét, de fölhívta a figyelmet arra is, hogy a változások nem csak a kormányzat, hanem a gyártók, a beszállítók, az intelligens hálózatok és a kutatás-fejlesztés számára is új feladatokat jelentenek.
Felidézte, hogy a kormány 2016 óta csaknem 2 milliárd forinttal támogatta az elektromos autók vásárlóit, az önkormányzatoknak pedig több mint 500 millió forintot biztosított töltőállomások létesítésére.
Az államtitkár szerint régiós összehasonlításban Magyarországon kiemelkedően jó az elektromos járművek fogadtatása, a pályázók között jelentősen nőtt a magánszemélyek aránya. Hozzátette, hogy a kormány kibővítette és jogi személyek számára is elérhetővé tette, valamint egyszerűsítette az elektromos autók beszerzését segítő támogatást, amely akár másfél millió forinttal támogatja az ilyen járművek terjedését – hangsúlyozta az államtitkár. Lepsényi István kijelentette, hogy az elektromos autók beszerzésének direkt ösztönzési programjára a források ezután is rendelkezésre állnak, a nukleáris energia pedig biztosítani fogja az új hajtású járművek energiaigényét.
Forrás: MTI – fidesz.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner