13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldNémetországból vásárolhattak fegyvereket a párizsi merénylők

Németországból vásárolhattak fegyvereket a párizsi merénylők

forrás: MTI

Több fegyvert Németországból szerezhettek be az Iszlám Állam két héttel ezelőtti párizsi támadásait elkövető merénylők – írta a Bild című német lap, amely úgy tudja, a hatóságok letartóztattak egy 34 éves férfit, akinek okostelefonján négy e-mail arról tanúskodik, hogy értékesített fegyvereket „egy párizsi arabnak”.

 Németországból vásárolhattak fegyvereket a párizsi merénylők

A laphoz eljutott ügyészségi dokumentumok alapján két kínai gyártmányú AK 47-es, és két jugoszláv gyártmányú Zastava M70-es gépkarabélyról van szó. A francia hatóságok szerint a fegyvereket felhasználták a november 13-i párizsi merényletekben. A feltételezett fegyverkereskedő – Sascha W. – az eddigi adatok alapján november 7-én adhatta el a gépkarabélyokat.

A Baden-Württemberg tartományi Magstadtban élő férfit már az év eleje óta figyelték a német hatóságok, és rögzítettek adatokat arról, hogy augusztus 14-étől november 18-áig nyolc esetben követett el illegális fegyverkereskedelemnek minősülő cselekményeket. Egyebek között azzal gyanúsítják, hogy riasztófegyvereket házilagos gyártású alkatrészek segítségével átalakított éles fegyverré, majd értékesített egy illegális online platformon.

Az Iszlám Állam 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozata révén most már nemcsak illegális fegyverkereskedelem, hanem külföldi terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt is nyomoznak az ügyében.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem