Főoldal » Németországból csempészték a kokaint Csepelre – videó
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Németországból csempészték a kokaint Csepelre – videó

A budapesti felderítők november 28-án egy csepeli autószerelő műhelyben fogtak el két férfit, akik ellen kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.

A nyomozóknak a rajtaütést megelőzően az az információ jutott tudomására, hogy a 45 éves budapesti F. Zsolt november 27-én Németországból kábítószert fog csempészni Magyarországra. A megbízást a férfinek a 43 éves E. Bernard adta, akinek utasítására, másnap délelőtt F. Zsolt a szállítmányt egy csepeli autószerelő műhelybe vitte. A műhelyben az autóban kialakított rejtekhelyekről a kábítószert egy szintén budapesti férfi, a 45 éves S. Gábor kezdte el kibontani, amikor a BRFK nyomozói elfogták őket, E. Bernardot pedig Budapesten a VII. kerületi Bajza utcában fogták el – írja a police.hu.

A nyomozók az autó átvizsgálásakor több mint 1,3 kilogramm kokaint, valamint a további kutatások során 43 darab kábítószergyanús tablettát és 5 gramm marihuánát találtak. Az eljárás során 18 millió forint értékű valutát és ékszereket is lefoglaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a három férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke több, mint 26 millió forint.

A címlapfotó illusztráció.

police, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Bűnmegelőzés: „Nem vagy egyedül!”

info

Magyarok, figyelem! Vízóra-leolvasásra hivatkozva próbálnak a lakásokba bejutni a csalók! Oszd meg!

Géza

Vádat emelhetnek a röszkei zavargások hangadója ellen

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------