Hirmagazin.eu
Főoldal » Németországban terrorgyanú miatt tartóztattak le egy szíriait
Külföld

Németországban terrorgyanú miatt tartóztattak le egy szíriait

forrás: MTI

Németországban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetben viselt tagság gyanúja miatt letartóztattak egy szíriai férfit – közölte csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség. A német sajtó szerint az illető menedékkérő, és egy Berlin melletti befogadóállomáson tartóztatták le.

A súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a Shaas E. M. néven azonosított 19 éves szíriai állampolgár 2013-ban csatlakozott az terrorszervezethez és legalább 2015 augusztusáig annak tagjaként tevékenykedett Szíriában. Részt vett fegyveres műveletekben, később pedig az volt a feladata, hogy élelmiszert szállítson támaszpontok között.

A közlemény szerint az illető ellen a potsdami ügyészség indított eljárást bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodás gyanúja miatt. A gyanúsítottat kedden vették őrizetbe, szerdán pedig letartóztatták és az eljárást átvette a szövetségi legfőbb ügyészség.

A közleményben kiemelték, hogy az ügy nem áll összefüggésben a Belgiumban és Franciaországban elkövetett terrortámadásokkal, és egyelőre nincs arra utaló információ, hogy a letartóztatott fiatalember konkrét merényletet tervezett vagy készített elő.

A Der Tagesspiegel című lap szerint egy menedékkérőről van szó, aki egy Potsdam környéki szálláson lakott, és úgy került a Brandenburg tartományi bűnügyi hivatal Szalafisták nevű terrorellenes nyomozócsoportjának látókörébe, hogy környezetéből bejelentést tettek a hatóságoknál arról, hogy henceg az IÁ-hoz fűződő kapcsolataival.

A német fővárost, Berlint körülölelő Brandenburg a hatóságok értékelése szerint a fekvése révén kiváló terep a szélsőséges iszlamistáknak  műveletek előkészítésére, elrejtőzésre vagy arra, hogy tagokat toborozzanak az IÁ-nak. A helyi hatóságok 200 iszlamista ellen folytatnak eljárást és 80 veszélyesnek ítélt iszlamistát tartanak megfigyelés alatt a Der Tagesspiegel szerint. Számos eljárás menedékkérőktől származó – háborús bűnösökre vagy IÁ-támogatókra vonatkozó – értesüléseken alapul. A hatóságok valamennyi ilyen információnak utána járnak, de nem elsősorban a menedékkérőkre összpontosítanak, hanem a Csecsenföldről vagy a Kaukázus északi részének más vidékeiről érkezett iszlamistákra, akik már hosszabb ideje Brandenburgban élnek.

 

Hasonló hírek

Megszöknek a migránsok a svéd befogadó központokból

Géza

Meglepő választ adott a spanyol külügyminisztérium Orbán Viktor vétójára a Blikknek – Pedig nekik fáj a legjobban

Géza

Real Madrid szurkolókat mészárolt le az Iszlám Állam

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!