20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldNémetországban mintegy 300 ezer menedékjogi kérelemre számítanak

Németországban mintegy 300 ezer menedékjogi kérelemre számítanak

2015 02 19 070431
Forrás: MTI | 2015. 02. 19. 06:30:00

A német hivatal azzal számol, hogy a tavalyhoz képest kereken 50 százalékkal többen folyamodnak majd menekültstátuszért.
Mintegy 300 ezer menedékjogi kérelemre számít az idén a német bevándorlási és menekültügyi hivatal.

A Bild című lap csütörtöki, a dpa hírügynökség által előzetesen ismertetett beszámolója szerint a hivatal azzal számol, hogy a tavalyhoz képest kereken 50 százalékkal többen folyamodnak majd menekültstátuszért.

A hatóságok előrejelzése szerint legalább 250 ezren kérelmezik majd először a menedékjogot, míg további mintegy 50 ezren ismételt kérelmet nyújtanak be. A jelzett 300 ezer kérelem 20 év óta a legmagasabb kérelmezői számot jelentené. Legutóbb 1994-ben, a balkáni háborúk idején volt ennél is magasabb, 322 ezer a menedékjogot kérelmezők száma.

Németországban egyébként évről évre többen folyamodnak menekültstátuszért. 2014-ben 203 ezren nyújtottak be kérelmet, 60 százalékkal többen, mint 2013-ban.

A hivatal előrejelzésében az idei várható jelentős növekedési rátát többek között a szíriai és az iraki háborúval, valamint az ukrajnai konfliktussal magyarázza. Ugyanakkor egyre több menedékkérő érkezik a balkáni országokból is.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work