13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldNémetországban az Iszlám Állam egyik katonáját a menekültek buktatták le!

Németországban az Iszlám Állam egyik katonáját a menekültek buktatták le!

Németországban nyomozás kezdődött egy szíriai menedékkérő ellen, mert felmerült, hogy harcolhatott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet oldalán – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A szíriai férfi néhány hete arról beszélt lakótársainak egy Brandenburg tartományi befogadóállomáson, hogy az IÁ tagjaként részt vett fegyveres összecsapásokban. A lakótársak által titokban, mobiltelefonnal rögzített kijelentései szerint embert is ölt.

A nyomozást a felvétel alapján indította el a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) az ország belső és külső biztonságát különösen érintő ügyekben illetékes szövetségi ügyészség megbízásából – írta a Welt am Sonntag.

A lap biztonsági forrásokból úgy tudja, továbbra sincs arra utaló jel, hogy szervezetten terroristákat próbálnának bejuttatni Németországba a menedékkérők között. A hatóságok az utóbbi hónapokban számos értesülésnek utánajártak, de nem rögzítettek ilyesmire utaló tényt.

Egyebek között vizsgálat alá vették az állítólagos szíriai és iraki terroristákat bemutató fényképalbumokat, amelyek a közösségi médiában tűntek fel. Megállapították, hogy hamisított, emberek lejáratására szolgáló felvételekről, illetve olyan képekről van szó, amelyekhez téves információkat fűztek terjesztőik. Az IÁ “helyben”, a közel-keleti térségben igyekszik felépíteni államát, Németországban pedig “van elég híve, akik merényleteket követhetnek el”, úgyhogy ebből a célból nem muszáj embereket becsempészni az országba – fogalmazott a lap egyik forrása.

Forrás: hvg.hu/MTI

Fotó: 168ora.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner