6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldNem változik a német kormány menekültpolitikája

Nem változik a német kormány menekültpolitikája

forrás: MTI

A párizsi merényletek miatt nem változik a német kormány menekültpolitikája, amelynek középpontjában november eleje óta az a törekvés áll, hogy a menekültek ellenőrizetlen beáramlását váltsa fel az úgynevezett kontingensekre épülő megoldás.

A francia fővárosban végrehajtott terrortámadások éppen hogy „megerősítik” mindazt, amit a német kormány képvisel az európai menekültválság kezelésével kapcsolatban – fogalmazott Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő hétfőn Berlinben.

Christiane Wirtz.
Kifejtette: a német szövetségi kormány „nagyon masszívan” kitart irányvonala mellett, továbbra is úgy véli, hogy biztosítani kell a külső határokat, az „illegális bevándorlást legális bevándorlással” kell felváltani, küzdeni kell a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetéséért és méltányosan meg kell osztani a válság terheit.

A kontingensekkel – előre meghatározott létszámkeretek – kapcsolatban újságírói kérdésre azt mondta, hogy az elképzelés még formálódik, mindenekelőtt annak hatására, hogy miként alakulnak a hot spotok kiépítésére és a terhek uniós tagállamok közötti megosztására irányuló törekvések.

Az viszont biztos, hogy a kontingensek „nem üresítik ki” a politikai menedékjogot szabályozó alkotmányos előírást – a német alaptörvény 16.paragrafusát -, miszerint a politikai üldözöttek védelmet élveznek – mondta Christiane Wirtz.

A kontingensek ügye az Angela Merkel kancellár vezette CDU és a bajor testvérpárt, a CSU november elején rögzített közös kezdeményezéseit rögzítő dokumentumban tűnik fel először hangsúlyosan. A dokumentum szerint mielőbb össze kell hívni egy EU-Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egy „legális menekültkontingens” áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.

Ezt a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) is támogatja, a bajor CSU szerint pedig éppen ezzel a megoldással lehet elérni a párt régóta hangoztatott követelését, a menedékkérők beáramlásának korlátozását és egy felső határ kijelölését.

Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke hétfőn Berlinben sajtótájékoztatón azt mondta: a párizsi merényletek ellenére tovább kell folytatni az eddigi politikát, biztosítani kell az uniós külső határokat, hogy „jövőre egyfajta újraindítás történjék a menekültpolitikában, vagyis a kaotikus bevándorlást váltsa fel a kontingensek révén megszervezett” bevándorlás, amely biztonságos, azaz embercsempészek közreműködése nélkül zajlik és „senkinek nem kell kockáztatnia az életét azért, hogy eljusson Európába és Németországba”.

A CSU hétfői müncheni elnökségi ülésén elfogadták a párt péntek-szombati kongresszusára előkészített indítványt, amely szerint Németországnak „jeleznie kell, hogy már elértük kapacitásaink határát”.

Ezért 2016-ra a rendelkezésre álló kapacitások alapján meg kell határozni egy „polgárháborús menekültekből álló kontingenst”, vagyis a szövetségi kormánynak előre rögzítenie kell a befogadható menekültek maximális számát.

Az indítványban nem szerepel, hogy pontosan mennyi menekültet kellene befogadni jövőre. Azt viszont jelezték a bajor konzervatívok, hogy mindenképpen az ideinél kevesebb menekültet kell befogadni. Németország „az idei normát túlteljesítette”, és a 2016-ban esedékes vállalásainak egy részét „előre teljesítette” – áll az indítványban.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work