6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNem ússza meg a nádas felgyújtását: eljárás indult Gáspár Zsolti ellen

Nem ússza meg a nádas felgyújtását: eljárás indult Gáspár Zsolti ellen

Eljárás indult Gáspár Zsolti (45) ellen..

A Farm VIP műsorvezetője március 15-én gyújtotta fel a fivére, Gáspár Győző (47) háza mellett található nádast. A lángokat a tűzoltók fékezték meg, s bár eleinte úgy tűnt, következmények nélkül marad a dolog, úgy néz ki, Zsoltinak felelnie kell a tettéért.Pedig, amikor a tűzgyújtás másnapján lapunk kereste a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, azt közölték, a helyszíni vizsgálat során nem látták okát, hogy eljárást indítsanak, ám az esetet hiába próbálta Zsolti is bagatellizálni, úgy értesültünk, hivatalból mégis elindult az eljárás az ifjabbik Gáspár fivér ellen. Amikor újfent rákérdeztünk az ügy állására, akkor már más választ kaptunk.

Az ügyben a hatósági eljárás folyamatban van

– írta a katasztrófavédelem sajtóosztálya.

Zsolti korábban maga ismerte el, hogy ő gyújtotta fel a nádast, mivel gyermekei allergiásak rá, Győzőék azonban halálra rémültek, amikor észrevették, hogy pár méterre az otthonuktól felcsaptak a lángok.

– Biztos felment nála a pumpa, azért csinálta ezt. Megijedtünk, nagy szél volt, féltünk, nehogy a ház felé fújja a lángokat, ráadásul hiába is akartuk volna mi magunk eloltani, a kerti csap el van zárva télen, esélyünk se lett volna – mondta korábban feldúltan Evelin (26).

– Ha az eljárás végén megállapítják, hogy Gáspár Zsolti jogszabályt sértett, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, sőt, még büntetőügy is lehet a nádas felgyújtásából – mondta a lapunk által megkérdezett jogi szakértő.

– Ilyen esetekben a tűzgyújtás körülményei azok, amelyek miatt szabálysértés állhat fenn. Ha a tűz megfékezéséhez külső beavatkozás, adott esetben például tűzoltóegység bevonása is szükséges, a pénzbírság akár hárommillió forint is lehet, de a kisebb bírság is több százezer forintra rúghat. Amennyiben vagyoni értékű javakat, lakóépületet, emberi vagy állati életet is veszélyeztetett a tűz, már garázdaságról is beszélhetünk, amely viszont büntetőjogi eset – magyarázta dr. Szilágyi Roland ügyvéd.

Szemle után döntöttek

Vajon mi történhetett, hogy mégis kivizsgálják az ügyet?

– Amennyiben a vizsgálat során a katasztrófavédelem szabályszegést észlel, hivatalból hatósági eljárást indít. Helyszíni szemlét tart, valamint az érintett feleket is meghallgatja. Az eljárás megindításától hatvan nap áll rendelkezésre az eljárás lefolytatásához, s amennyiben megállapítják, hogy szabálysértés történt, akkor figyelmeztetést vagy tűzvédelmi bírságot is kiszabhat az illetékes hatóság – magyarázta lapunknak Molnár Adrienn tűzoltó hadnagy, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem