Image default
Külföld

Nem támadta meg dzsihadista a francia tanítót

Forrás: MTI

Hamisan vádolt egy párizsi tanító egy férfit azzal, hogy az Iszlám Államra hivatkozva megsebesítette őt – közölte hétfőn az illetékes ügyészség.

Nem támadta meg dzsihadista a francia tanítót

Egy korábbi rendőrségi közlés arról szólt, hogy tapétavágó késsel és ollóval megsebesített hétfő reggel egy tanítót egy férfi Párizs északkeleti, Aubervilliers nevű elővárosában, egy tanteremben. Az eset eszerint 7 óra 10 perckor történt, amikor a Jean-Perrin általános iskolában még nem voltak gyerekek.

A támadó a tanító szerint azt állította, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében cselekszik. A tanítót kórházba szállították, nincs életveszélyben. A támadó elmenekült a helyszínről, az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított nyomozást.

Órákkal később az ügyészség közölte: a tanító csak kitalálta, hogy az Iszlám Államra hivatkozva megtámadták. Egyelőre folyik a kihallgatása, amelynek során meg akarják állapítani, miért vádaskodott hamisan.

Hasonló hírek

Parancsmegtagadásra szólítják fel az ukrán hadsereg katonáit

Edit

Az anya még halála után sem bocsátott meg lányának!

Mazsi

Legkevesebb 233 halálos áldozata van az ecuadori földrengésnek

info