Hirmagazin.eu
Főoldal » “Nem öngyilkosság volt” – állítja az M5-ösön frontálisan ütköző nő anyja
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

“Nem öngyilkosság volt” – állítja az M5-ösön frontálisan ütköző nő anyja

Egy 27 éves nő hajtott a forgalommal szemben az autópályán, nagyjából tíz kilométeren keresztül. Végül egy másik autóval ütközött, a balesetben hárman haltak meg.

Teljes mértékig biztos benne édesanyja, hogy nem szándékosan hajtott több kilométeren keresztül az M5-ös autópályán a forgalommal szemben lánya, aki kisfiával együtt életét vesztette péntek hajnalban, miután kocsijával frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval.

„Tisztában vagyok vele, hogy több emberben is felmerült, hogy a lányom öngyilkos akart lenni, ezért ment fel rossz felhajtón az M5-ösre és így szabálytalanul haladt aránylag hosszú időn keresztül. Én azonban pontosan tudom, hogy ő nem tenne ilyet” – mondta megtörten a Blikknek a gyászoló nő.

„Az életénél is jobban szerette a kisfiát, soha nem kockáztatta volna semmivel az életét. Az is az öngyilkos-teória ellen szól, hogy rengeteg terve volt, egyetemre járt, nagyon várta az új szemesztert, és egy új nyelvet is elkezdett tanulni, a már meglévő öt mellé” – mondta az asszony.

A péntekre virradó balesetben a 27 éves nő és 10 éves kisfia, valamint a másik autóban ülő idősebb nő is életét vesztette. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Forrás: Ripost

Fotó: Police.hu

Hasonló hírek

148 milliós rablás Budapesten!

Mazsi

Nem csakengedély nélküli lőfegyvere volt.. – videó

Géza

A Készenléti Rendőrség munkatársai megmentették egy fiatal nő életét! Olvasóink nevében is köszönjük áldozatos munkájukat!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------