8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTechnika, kommunikációNem olyan egyszerű törölni magunkat a Facebookról

Nem olyan egyszerű törölni magunkat a Facebookról

Csak megfelelő biztonsági beállításokkal célszerű használni a közösségi oldalt. Erre figyelmeztetnek az utóbbi idők fejleményei is.

Kisebb Facebook törlési láz indult meg a mostanában napvilágra jutott adatvédelmi hiányosságok miatt.

Kezdődött a Cambridge Analytica botrányával, majd folytatódott azzal, hogy kiderült, az androidos felhasználók – sőt, esetenként a közösségi oldalon nem is regisztrált partnereik – telefonálásairól és SMS-eiről évekre visszamenően tud a Facebook.

Cikkünkben részleteztük, milyen beállításokkal akadályozhatjuk meg, hogy a mások által használt alkalmazások követhessenek, s adatokat gyűjthessenek rólunk. Magánéletünk védelme érdekében nem mellőzhetjük a fiókbeállítások gondos konfigurálását sem.

Bár ezek átlagos és óvatos felhasználás esetén nagyjából elegendő adatbiztonságot nyújtanak, mégis akad, aki úgy dönt, hogy inkább mellőzi a közösségi oldal használatát.

Innen azonban nem lehet csak úgy, két kattintással eltűnni.

Így tárolja a Facebook akár évekre visszamenőleg is a telefonhívásaid és az sms-eid!

Talán felfüggesztés elég lesz „próbaidőre”

Mielőtt még a végső lépéshez érkeznénk, jobb tekintettel lenni már most is arra, hogy a másokkal – talán nem mindig átgondoltan – megosztott adataink a fiók felszámolása után is elérhetőek lesznek. Érdemes időben, gondosan beállítani, ki és mit láthat a fészbukolásunkból.

Jó tudni, hogy nem csak törlésre van lehetőség, hanem a fiók átmeneti felfüggesztésére is.

(Ezzel elkerülhető a mostanában többször látott vicces helyzet, hogy ismerősünk nagy csinnadrattával elbúcsúzik a közösségi oldalról, majd rövidesen – némi mentegetőzés kíséretében – visszatér.)

A felfüggesztéshez kattintsunk a Facebook oldalunk jobb felső sarkában a lefelé mutató nyílra, majd válasszuk a „Beállítások”, utána pedig balra az „Általános” lehetőséget. A „Fiók kezelése” opció (itt leljük meg egyébként a hagyatéki kapcsolattartó beállításait is) alatt lehet a fiókot felfüggeszteni.

A Facebook a felfüggesztés előtt még hatni próbál majd az érzelmeinkre, s felsorol néhány ismerőst, odateszi elénk a profilképüket is, hogy ők aztán nagyon-nagyon fognak hiányolni minket…

Ha végre sikerült, a profilunkat nem láthatják, nem kereshetnek ránk: bizonyos információk azonban – például az ismerősöknek küldött üzenetek – továbbra is megmaradnak másutt.

A fiókunk csak addig marad felfüggesztve, amíg egyszer be nem lépünk – akár csak egy pillanatra is –, mert akkor azonnal aktiválódik megint.

A távozás lépései

1. Töltsük le az adatainkat:

Évek alatt számtalan információt, fotót helyeztünk el a közösségi oldalon: először is töltsük le ezeket a számítógépünkre. Nagyméretű fájlra kell számítani, s finoman szólva időigényes lesz a folyamat.

Mentéshez kattintsunk a Facebook oldalunk jobb felső sarkában a lefelé mutató nyílra, majd válasszuk a „Beállítások”, utána balra az „Általános” lehetőséget. Középen, a választható opciók alatt vehetjük észre a „Tölts le egy másolatot a Facebookon tárolt adataidról” hivatkozást.

2. A fiók törlésére irányuló kérelem:

Nem lehet ezt csak úgy elintézni: kérelmezni kell, mint valami hivatalban.

Akár 90 napig is eltarthat a  folyamat, mire közzétett dolgainkat törlik.

Alig kinyomozható, egzotikus feladat elővadászni, hogy miként lehet törölni magunkat, úgy eldugták ezt a lehetőséget a felhasználók elől. Aki feladná a törlés menüpont keresését, kattintson ide. Nem kell aggódnunk, a fiók sértetlen marad, míg megint be nem írjuk a jelszavunkat.

facebook fiok torlese

Töröltük magunkat, de a küldött üzenetek és egyebek továbbra is megmaradnak mások postaládáiban, a megosztott fotóink pedig más felhasználók hírcsatornáin változatlanul láthatóak lesznek.

Csak reménykedni lehet, hogy nem hagyunk kínos emlékeket magunk után, vagy kérhetjük ismerőseinket, gyomlálják ki, amikhez hozzáférnek.

Mondani sem kell, a törlésre vonatkozó kérés visszavonását jelenti, ha a törlési időszak alatt csak egyszer is újra bejelentkezünk a fiókunkba.

Forrás: Hirado.hu

Képek: Hirado.hu, Ripost, Reuters, Premium

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem