Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Nem nyújtott segítséget

A kecskeméti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a 29 éves sofőrt. (2019. 06. 24., h – 11:40, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

Egy 19 éves helyi lakos bejelentést tett 2019. június 22-én 22 óra 40 perckor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy a Vacsi köz egyik utcájában – az úttesten – egy eszméletlen nőt talált, aki a kerékpárja mellett feküdt.

A bicikli közelében egy Mercedes Sprinter típusú tehergépjármű jobb oldali visszapillantó tükre hevert a földön. A járőrök feltételezték, hogy az asszonyt egy autó ütötte el, amelynek sofőrje a balesetet követően segítségnyújtás nélkül távozott.

Az adatgyűjtés alapján a rendőrök alig egy órán belül beazonosították a balesetet okozó járművet, amelyre néhány utcával távolabb – az út szélén félreállva – bukkantak rá, vezetőülésben pedig egy férfi aludt. A 29 éves sofőrrel szemben alkalmazott légalkohol-mérő készülék pozitív értéket mutatott, így őt vér-vizelet mintavétel céljából előállították, majd őrizetbe vették.

F. Imre kecskeméti lakost segítségnyújtás elmulasztása bűntett és járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésével gyanúsítják. Az ügyet a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja, akik előterjesztést tettek a helyi ügyészségen a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

police

Hasonló hírek

Breaking: balesetet szenvedett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

Mazsi

Határon átívelő együttműködés (A cikk videókat tartalmaz)

Géza

Újra bűnügyi felügyelet alá kerülhet Czeglédy Csaba

Géza