7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekNem lesz kötelező a kártya a focimeccseken

Nem lesz kötelező a kártya a focimeccseken

hirmagazin_2015-07-01_144722
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége úgy döntött, hogy enyhít a tavaly szeptemberben bevezetett klubkártya-rendszer szabályain, s a válogatott mérkőzések szervezőjeként nem teszi kötelezővé a kártyák használatát.

Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint az OTP Bank Liga következő idényében a bajnoki találkozókat szervező klubok hatáskörébe tartozik majd, hogy kötelezővé teszik-e a szurkolói kártya használatát az adott összecsapásra, ugyanakkor az ehhez kapcsolódó integrált jegyértékesítési rendszert a továbbiakban is működtetniük kell.

Az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy ez a módosítás a továbbiakban is érvényben maradhat majd, ha sem a klubokat, sem a szövetséget nem sújtja jelentős fegyelmi büntetéssel az európai (UEFA), vagy a nemzetközi szövetség (FIFA).

Az MLSZ elnöksége „a szurkolók többsége által elfogadott” rendszer hátrányainak orvoslását reméli, illetve lehetőséget akar biztosítani a meccsekre nem rendszeresen járó nézőknek, továbbá bizalmi lépésnek, nyitásnak szánja azok felé, akik eddig „dacból, a kötelező kártyarendszer elleni tiltakozás okán maradtak távol”.Látványos változásokról írnak
A fegyelmi büntetésekkel kapcsolatos gyakorlaton is változtat az MLSZ, s a továbbiakban csak azokat a szabálysértéseket szankcionálja szigorúan, amelyeket az UEFA és a FIFA is, ugyanakkor megmarad a zéró tolerancia a rasszizmussal szemben.

„A javuló infrastrukturális háttér, a gazdaságilag és szakmailag megerősödött környezet, az új támogatási rendszer és a rend terén tapasztalt látványos változások arról győztek meg bennünket, hogy ebben az új helyzetben átgondolhatjuk eddigi álláspontunkat a szurkolói kártya kötelező használatáról, ezért a bizalom jeleként és a futballban szereplők nagyobb felelősségvállalása mellett szabályrendszerünkben a korábbi kötelezettséget lehetőséggé alakítjuk át” – idézte Csányi Sándor MLSZ-elnököt a közlemény.

A futballszövetség vezetője kiemelte, hogy a kártya használata a továbbiakban is jelentős előnyt biztosít a szurkolóknak, mert gyorsítja és megkönnyíti a jegyvásárlást, illetve a stadionba való belépést, a kluboknak pedig változatlanul biztosítaniuk kell a rendszer által nyújtott kényelmi szolgáltatást a drukkerek számára. Csányi Sándor hozzátette, aki kártya nélkül szeretne bajnoki mérkőzésre kilátogatni, az a törvényi előírások betartása miatt nehézkesebb ügyintézésre számíthat, a személyes adatokat ugyanis mindig hitelt érdemlően meg kell adnia.

– Egyre többen vesznek online és elővételben jegyet, és kétszázezer szurkoló döntött a kártya kiváltása mellett, így nyugodtan beszélhetünk egy erős rétegről, amelynek tagjai olyan szurkolói, vásárlói attitűddel jellemezhetőek, mint nyugat-európai „kollégáik”. Most teszünk egy gesztust azok felé is, akik még valamilyen okból nem váltották ki a kártyájukat – mondta Csányi Sándor.

Az MLSZ elnöksége várhatóan a következő szezon végén tárgyalja újra a rendszert, s a választható kártyahasználat melletti érveknél a szurkolásra vonatkozó szabályok betartását, valamint az élvonalbeli mérkőzések átlagos nézőszámának emelkedését veszi majd figyelembe.Vegyesen reagáltak a klubok
A bajnoki címvédő Videoton FC a vidi.hu-n olvasható közleményben arról írt, hogy üdvözli az MLSZ döntését, és az elmúlt idényhez hasonlóan a következő szezonban sem teszi kötelezővé a szurkolói kártya használatát.

Az MTK Budapest vezetősége a klub hivatalos honlapján szereplő közlemény szerint „haladéktalanul egyeztet” a szurkolókkal, valamint a szurkolói szervezetek és csoportok képviselőivel, és a kérdésben a „véleményük figyelembe vételével, velük közösen” dönt majd.

A Budapest Honvéd FC üdvözölte az MLSZ döntését, és közleményben jelezte, hogy a következő idény kezdetétől Kispesten nem lesz kötelező a kártya használata. „A Bozsik Stadionban az MLSZ döntése nem okoz semmilyen gondot, hiszen évek óta rend van a kispesti pályán” – olvasható a közleményben, amelynek végén a klub a gyorsabb bejutás érdekében javasolja drukkereinek a kártya használatát.

Az Újpest FC a szerdai közleményében úgy fogalmazott, egyelőre nem foglal állást a kérdésben, előbb megvárja a hivatalos tájékoztatást, és annak megismerése után dönt a klubkártyára vonatkozó politikáját illetően.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem