3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóNem látta el és magára hagyta újszülött kisfiát: akár 20 évet is...

Nem látta el és magára hagyta újszülött kisfiát: akár 20 évet is kaphat a magyarmecskei anya

20 év börtönt is kaphat az a magyarmecskei nő, aki áprilisban megszülte, majd magára hagyta a kisfiát, aki pár órával később életét vesztette.

Nem kívánt vallomást tenni a bíróságon az az emberöléssel vádolt 39 éves magyarmecskei asszony, aki áprilisban adott életet kisfiának, ám a gyereket nem látta el, így a pici pár órával később meghalt. Az erősen vérző anyához mentőt kellett hívni, miután rosszul lett, s kritikus állapotban szállították kórházba. Itt derült ki – amit még a családja sem tudott –, hogy várandós volt, s hogy nem sokkal korábban adott életet a kisbabájának.

A rendőrök a klinika értesítésére érkeztek a nő otthonához, ahol rátaláltak a csecsemő cipős dobozba rejtett holttestére.

A szakértői vélemények szerint a baba élve született, az anyja okozta a halálát.

Az elmeorvosi vizsgálat beszámíthatónak nyilvánította az asszonyt. Novemberben pszichológus és pszichiáter meghallgatásával folytatódik az ügy. A nőre akár 20 év börtön is várhat.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem