7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségNem kért a kínai vakcinából az elhunyt DK-s képviselő..

Nem kért a kínai vakcinából az elhunyt DK-s képviselő..

Visszautasíthatta a neki felkínált kínai vakcinát az elhunyt baloldali politikus – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Lehetséges, hogy saját pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) „felelőtlen kampánya okozta” a hetvenegy éves Penz András halálát.

A Magyar Nemzet információi szerint a DK politikusa februárban megkapta az értesítést a védőoltásról, ám visszautasította a kínai vakcinát. Ezt követően fertőződött meg és március 26-án kórházban elhunyt.

A DK kistarcsai önkormányzati képviselője a közösségi médiában tudatta, hogy pozitív lett a vírustesztje; egyik bejegyzéséből az is kiderült, hogy ő nem volt beoltva, felesége viszont élt a lehetőséggel. A DK politikusa a kínai vakcina beadatása helyett – „belesimulva” pártjának a Sinopharm-vakcina elleni „felelőtlen hangulatkeltési akciójába” – igen aktívan kampányolt a keleti oltóanyag ellen. Január 20-án a Facebookon meg is osztotta a Gyurcsány-párt kínai vakcina alkalmazása ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit.

„Úgy tudjuk, Penz András is kapott időpontot, tehát ha nem utasítja vissza az oltás lehetőségét, vélhetően még ma is életben lenne”

– írta a Magyar Nemzet.

Míg Penz András halálában közvetetten játszhatott szerepet pártja oltásellenessége, addig egy másik elhunyt DK-s politikus tragédiája közvetlenül is kapcsolódhat a politikához – írja a lap.

Gyűrűs Károly, a tatai önkormányzat nemrég koronavírusban elhunyt DK-s képviselője március 2-án találkozott az országjáró körútján maszk nélkül Tatára látogató Dobrev Klárával.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége számos vidéki helyszínen találkozott úgy baloldali politikusokkal, hogy nem sokkal később, március 5-én kiderült, koronavírusos lett.

A DK tagadja, hogy összefüggés lehet Gyűrűs Károly halála és a fertőzött Dobrev Klárával való találkozása között.

Konczer Erik, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés baloldali frakcióvezetője egy Facebookon közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott: „találkozásuk az utcán, nem volt több mint fél perc (…), volt rajtuk maszk”. „Kizárt, hogy Dobrev Klára bárkit is megfertőzött volna” – tette hozzá.

Mindennek azonban a Magyar Nemzet szerint „látszólag ellentmond” a találkozóról a Gyűrűs Károly által a közösségi médiafelületre feltöltött kép.

Részletesen:

A DK politikusa azonban a kínai vakcina beadatása helyett – megfelelve pártjának a Sinopharm elleni felelőtlen hangulatkeltési akciójának – aktívan kampányolt a keleti oltóanyag ellen. Január 20-án a Facebookon meg is osztotta a Gyurcsány-párt kínai vakcina alkalmazása ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit.

Később, február 3-án is azt sugallta egy bejegyzésében, hogy gond lehet a keleti vakcinákkal. Penz András február 24-én ismételten az oltásellenes petíciót népszerűsítette.

 

Forrás: facebook

Míg Penz András halálában közvetetten játszhatott szerepet pártja oltásellenessége, addig egy másik meghalt DK-s politikus tragédiája közvetlenül is kapcsolódhat a politikához. Gyűrűs Károly, a tatai önkormányzat nemrég koronavírusban meghalt DK-s képviselője március 2-án találkozott az országjáró körútján maszk nélkül Tatára látogató Gyurcsánynével.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége számos vidéki helyszínen találkozott úgy baloldali politikusokkal, hogy nem sokkal később, március 5-én kiderült, koronavírusos lett. A DK tagadja, hogy összefüggés lehet Gyűrűs Károly halála és a fertőzött Gyurcsánynéval való találkozása között.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.Forrás: MTI/Mohai Balázs

Konczer Erik, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés baloldali frakcióvezetője egy Facebookon közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott: „Az egész találkozásuk az utcán nem volt több, mint fél perc. Messziről köszöntötték egymást, és váltottak pár szót. Semmilyen közeli kontaktus nem volt közöttük, mint ahogy közös programon sem vettek részt.

Forrás: Magyar Nemzet

Elővigyázatosságból volt rajtuk maszk.” Konczer Erik azt is hozzátette: „Kizárt, hogy Dobrev Klára bárkit is megfertőzött volna. Aki ezt állítja, az hazudik.” Mindennek azonban látszólag ellentmond az a tény, hogy a találkozóról Gyűrűs Károly feltöltött a közösségi médiafelületére egy láthatóan mobiltelefonnal készült képet, amit feltételezhetően ő maga készített. 

A felvételen Konczer Erik és Gyurcsányné találkozása látható, és egyikük sem visel maszkot. Ha valóban Gyűrűs Károly volt a fotós, az egyértelműen bizonyítaná, hogy Konczer Erik nem mondott igazat, amikor azt írta: volt maszk Gyurcsány Ferenc feleségén és a később meghalt politikuson, amikor találkoztak.

Tragédia, hogy még a halálukban sem ismerik fel a DK-sok az igazmondás fontosságát!

origo, mti nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner