17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekNem jutottak be a Suzuki-gyárba az ellenzéki képviselők

Nem jutottak be a Suzuki-gyárba az ellenzéki képviselők

Esztergom – Az ellenzéki parlamenti pártok képviselői hétfő délután nem jutottak be az esztergomi Suzuki-gyárba, ahol tárgyalni akartak a cégvezetéssel a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításáról, a „rabszolgatörvényről”, illetve a szakszervezet-alakítás jogáról.

Az ellenzéki frakciók képviselői kivonultak a parlament hétfői üléséről, majd bejelentették: autós konvojjal indulnak a Suzuki esztergomi gyárához, hogy közösen demonstráljanak ott. A politikusokat nem engedték a bejáratig, de Ruska Viktória, a cég kommunikációs vezetője jelezte nekik, hogy két főt szívesen látnak a gyárban, akikkel tárgyalnak is.

A képviselők öten szerettek volna bejutni. A kommunikációs vezető – a cégvezetéssel történt egyeztetést követően – sajnálatát fejezte ki, hogy nem fogadták el az ajánlatukat, majd közölte: öt embert nem kívánnak a cég területére beengedni.

A pártok ezt követően sajtótájékoztatót tartottak. Jakab Péter (Jobbik) úgy fogalmazott: „a Suzuki sokkal inkább a Fidesz stratégiai partnere, nem pediga magyar embereké”. Úgy vélte, a kormány olyan gazdaságpolitikát folytat, amely nem a magasabb bérek irányába mozdul, hanem az „olcsóság felé”, mert ezzel akarnak versenyezni a befektetőkért.

Azt kérte, a kormány tárgyalja újra a Suzukival a stratégiai szerződést, abban kikötve, milyen mértékben akar a cég bért emelni. Gréczy Zsolt (DK) kínosnak nevezte, ami egy „hazánk számára fontos” cégnél történt, miszerint kirúgtak egy 14 éve ott dolgozó munkavállalót, mert szakszervezetet akart alakítani.

Szerinte mindez azt jelenti, hogy „a rabszolgatörvény bevezetése simán előfordulhat”. Úgy vélte, a Suzukinak meg kell értenie, hogy a magyar munkavállalóknak joguk van szakszervezethez, joguk van képviselni a munkások érdekeit, joguk van a tisztességes bérhez. Jelezte: visszatérnek és tárgyalnak a gyár vezetőivel, mert ezt várják tőlük az emberek. Varga László (MSZP) felháborítónak tartotta mindazt, ami hétfőn a Suzuki-gyár előtt történt. Emlékeztetett, hogy hosszú folyamat vezetett idáig: a 2010 decemberében az „éj leple alatt” módosított sztrájktörvény, majd a 2012-ben elfogadott munka törvénykönyve, amely „rugalmasan kizsákmányolhatóvá tette a dolgozókat”, végül a „rabszolgatörvény”, amely „embertelen mértékű túlórakeretet határozhat meg adott esetben”.

Szabó Tímea (Párbeszéd) kijelentette: „elképesztő, hogy a kommunikációs vezetővel kellett tárgyalnunk, hisz ez nem kommunikációs kérdés, hanem a tisztességes bérről és emberhez méltó életről szól”. Megjegyezte, hogy nemcsak „hárommillió ellenzéki szavazó” érdekeit képviselik, hanem az összes dolgozó embert, hogy ne kelljen „heti hat napot dolgozniuk”. Közölte: addig fognak harcolni, amíg a Suzuki vezetői le nem ülnek velük tárgyalni.

Csárdi Antal (LMP) kiemelte: addig tiltakoznak, amíg a kormány fel nem szólítja stratégiai partnerét, hogy ne akadályozza a szakszervezetek megalakítását. Ezt a jogosultságot egy autógyártó cég sem vonhatja kétségbe – tette hozzá. Rámutatott: aki „elveszi ezt a jogot, annak nincs helye a magyar gazdaságban”. Szél Bernadett (független) szerint a Suzuki „akciója” önbeismerés volt, mert nem egyeztettek velük a vitás kérdésekről.

A hétfői közös tapasztalat azt mutatja, az út kezdetén vagyunk annak érdekében, hogy legyen a munkavállalóknak valós képviselete a parlamentben és a gyárakban egyaránt” – fogalmazott. A Magyar Suzuki Zrt. hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy nem tervezi a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; a cég tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki. Kiemelték: a termelés a gyárban stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása. Kitértek arra, hogy az idei béremelésről az egyeztetések folyamatban vannak, csakúgy, mint a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló juttatási csomag egyéb elemeiről.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek